Erre számítanak július 31-én reggel

Erre számítanak július 31-én reggel

Enyhe emelkedéssel indulhat a kereskedés szerdán a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta, hogy kedden az amerikai piacot profitrealizálás jellemezte, hasonló kép rajzolódik ki az ázsiai tőzsdéken is. A keddi gyengeséget követően a határidős indexek kisebb visszapattanást jeleznek előre, így enyhe pluszban indulhat a nap. Hozzátette, hogy a piacok az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) kamatdöntő ülésére várnak, amely szerda este lesz. Emellett óvatosságra intik a piacokat az amerikai-kínai kereskedelmi vita újabb fejleményei is.

Donald Trump amerikai elnök ráijesztett a piacokra a Twitteren kedden közzétett üzeneteivel, amelyekben élesen bírálta Kínát.

Az időhúzás mellett azzal is megvádolta Kínát, hogy nem teljesítette azt az ígéretet, miszerint több mezőgazdasági terméket vásárol az Egyesült Államoktól. Arra figyelmeztette a pekingi vezetést, hogy rosszul teszi, ha a 2020-as amerikai elnökválasztásig akarja halogatni a megállapodást a demokrata párti jelölt győzelmének reményében, mert ha ő nyer, sokkal súlyosabb feltételeket szab majd.

Tóth Bálint, az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzőjének kommentárja szerint is pozitív tartományban indulhat a kereskedés a BÉT-en a határidős árak alapján mérsékelten kedvezőnek mondható nyugat-európai hangulat miatt, de jelentős elmozdulásokra szerdán sem lehet számítani. Kiemelte, hogy az OTP jelenleg kritikus szinten, a 12 400 forintos támaszon tartózkodik, amely letörése esetén tér nyílhat a további csökkenés előtt. A Mol folytathatja az oldalazást 3100 és 3000 forint között.

A Richternél a legfontosabb támasz 5000 forintnál van, míg ellenállást az 5300 forintos szint jelenthet. A Telekom a keddi negatív korrekciót követően a napokban ismét a 445 forintos szint elérésével próbálkozhat.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 162,66 pontos, 0,40 százalékos csökkenéssel, 40 843,78 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 10,2 milliárd forint volt, a vezető részvények többsége gyengült az előző napi záráshoz képest. A Mol ára kedden 20 forinttal, 0,66 százalékkal 3004 forintra csökkent, 1,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 40 forinttal, 0,32 százalékkal 12 400 forintra esett, forgalmuk 4,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 3 forinttal, 0,68 százalékkal 435 forintra gyengült, forgalma 156,8 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama nem változott, 5160 forint maradt, forgalmuk 1,2 milliárd forintot ért el.

Kapcsolódó cikkek