fotó: pixabay.com

Erre számítanak augusztus 25-én kedden

Erre számítanak augusztus 25-én kedden

Mérsékelt emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.

Józsa Bence a kommentárjában azt írta, a vezető részvények közül az OTP árfolyamában a támasz 10 600 forintnál, míg az ellenállás 11 100 forint közelében található. A Mol esetében 1700 forint közelében húzódik a támasz, amely gátat szabhat a további esésnek, ehhez a szinthez napok óta egyre közelebb kúszik az árfolyam. A Magyar Telekom jegyzése a 375-385 forintos tartományban mozog, az elemző szerint ebben egyelőre nem várható változás. A Richter technikai képe továbbra is pozitív, a részvények ára a hétfői kereskedésben új történelmi maximumot állított be 7395 forintnál.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 48,73 pontos, 0,14 százalékos csökkenéssel, 35 994,83 ponton zárt hétfőn, a részvénypiac forgalma 10,9 milliárd forint volt.

A vezető részvények a Richter kivételével gyengültek a legutóbbi, szerdai záráshoz képest. A Mol árfolyama 9 forinttal, 0,52 százalékkal 1710 forintra csökkent, 1,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 50 forinttal, 0,46 százalékkal 10 750 forintra esett, forgalmuk 6,0 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 3 forinttal, 0,79 százalékkal 375 forintra gyengült, forgalma 45,4 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 45 forinttal, 0,62 százalékkal 7275 forintra erősödött, a részvények forgalma 3,0 milliárd forintot ért el.

Kapcsolódó cikkek