Erre számítanak a tőzsdén április 9-én

Erre számítanak a tőzsdén április 9-én

Nem várható érdemi elmozdulás a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden, a kereskedés negatív hangulatban kezdődhet az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.
Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank elemzője azt mondta, a magyar tőzsdén oldalazó, alacsonyabb forgalmú kereskedés lehet kedden. Megjegyezte, hogy a nemzetközi hangulat enyhén negatív, ezért feltehetően kisebb csökkenéssel indul a nap az európai börzéken.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője elemzésében kiemelte, kissé bizonytalan hangulatban indulhat a keddi kereskedés. A fontosabb európai részvényindexek negatív tartományban kezdhetnek, így a Budapesti Értéktőzsdén is profitrealizálásra, mérsékelt csökkenésre lehet számítani délelőtt. Szerinte a vezető részvények közül az OTP árfolyama folytathatja az útját a 12 500 forintos szint felé, mely egy kiemelten fontost támasz lehet a következő napokban, és a további irányt is meghatározhatja majd, letörése esetén komolyabb negatív korrekció jöhet.

“A kedd reggel megjelenő inflációs adatok nagyobb mozgást hozhatnak, de nehéz előre jelezni a reakciókat, mivel a jegybank jelezte, egyelőre nem szeretné folytatni a monetáris szigorítást”

– írja Varga Zoltán.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 15,02 pontos, 0,04 százalékos csökkenéssel, 41 826,90 ponton zárt hétfőn.A részvénypiac forgalma 7,9 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek a pénteki záráshoz képest. A Mol 28 forinttal, 0,87 százalékkal 3258 forintra erősödött, 1,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 80 forinttal, 0,63 százalékkal 12 640 forintra csökkent, forgalmuk 2,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2,50 forinttal, 0,53 százalékkal 466,50 forintra esett, forgalma 146,7 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 5 forinttal, 0,09 százalékkal 5465 forintra nőtt, forgalmuk 809,9 millió forintot ért el.

Kapcsolódó cikkek