Csökkenő forgalomban is emelkedett a BUX a héten

Csökkenő forgalomban is emelkedett a BUX a héten

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe csökkenő forgalomban emelkedett a héten, a BUX 41 304,36 ponton zárt pénteken, az előző heti zárásánál 2659,79 ponttal, 6,88 százalékkal magasabban.
A forgalom az előző heti 132,69 milliárd forintról 99,98 milliárd forintra csökkent, a vezető részvények emelkedtek.

Az Equilor Befektetési Zrt. az MTI-nek küldött összefoglalójában kiemelte, a BUX index a héten emelkedett, ami annak is köszönhető, hogy az unió olajembargóról született döntése értelmében a csővezetéken szállított nyersolaj átmenetileg kivételt képez a szankcióból. Az összefoglalóban kitértek arra, hogy a héten jelentős növekedésről számolt be a 4iG. A vállalat kedden tette közzé az első negyedéves jelentését, amelyben a nagyszámú akvizíciók miatt ugrásszerű emelkedett a cég árbevétele és eredménye. A teljes árbevétel a tavalyi első negyedéves 15,4 milliárd forintról 69 milliárd forintra, az EBITDA 1 milliárd forintról 14,5 milliárd forintra ugrott. Az adózott eredmény 1,017 milliárd forintot tett ki, míg tavaly ilyenkor 566 millió forint volt. A héten a lengyel PKO Bank 14 267 forintról 10 055 forintra csökkentette az OTP Bankra a 12 havi célárfolyamot, és továbbra is vételre ajánlja.

Az Equilor heti összefoglalója szerint nem okozott meglepetést a Magyar Nemzeti Bank (MNB) lépése, amikor csütörtökön 30 bázisponttal emelte a korábbi 6,45 százalékról 6,75 százalékra az egyhetes betéti rátát.

A héten a legnagyobb mértékben, 11,02 százalékkal a Mol árfolyama emelkedett, a részvény árfolyama pénteken 2842 forinton zárt, heti forgalma meghaladta a 24 milliárd forintot. Az OTP árfolyama 9,19 százalékkal emelkedett a héten, pénteken 9314 forinton fejezte be a kereskedést. A banki papír heti forgalma mintegy 66,6 milliárd forintot tett ki. A Richter árfolyama 2,12 százalékkal növekedett a héten, a gyógyszergyári papír 7455 forinton zárt pénteken, heti forgalma meghaladta a 7,5 milliárd forintot. A Magyar Telekom 1,21 százalékkal erősödött a héten, a papír árfolyama 377,50 forinton zárt pénteken, heti forgalma 336 millió forint volt. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3951,09 ponton zárt a héten, ami 97,86 ponttal, 2,54 százalékkal magasabb az előző hetinél.

Kapcsolódó cikkek