Csökkenésre számít az elemző a tőzsdén pénteken

Csökkenésre számít az elemző a tőzsdén pénteken

Negatív korrekcióra számít a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője.
Varga Zoltán kommentárjában kifejtette, hogy a csütörtöki kereskedésben újabb történelmi csúcsra kapaszkodott a magyar részvényindex. Ugyanakkor a részvénypiacokon a közel-keleti feszültségek miatt pénteken profitrealizálás jöhet, amelyből várhatóan a hazai részvények sem maradnak ki.

Az amerikai média meg nem nevezett amerikai kormányzati forrásokra hivatkozva helyi idő szerint csütörtökön azt jelentette, hogy Washington légicsapásokat hajtott végre az iraki fővárosban, Bagdadban Iránhoz köthető célpontok ellen. A Fox televízió – utalva az iraki állami televízió jelentésére – közölte: a légicsapásokban, amelyek egyike a bagdadi nemzetközi repülőteret célozta meg, életét vesztette Kászim Szulejmáni iráni tábornok, az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz nevű különleges egységének parancsnoka és Abu Mahdi al-Muhandisz, a Népi Mozgósítási Erők nevű, iráni támogatást élvező milicistákat tömörítő ernyőszervezet vezetője. Ennek az ernyőszerzetnek a tagja az a Katáib Hezbollah milícia, amely a múlt pénteken rakétatámadást intézett az iraki Kirkuk melletti katonai támaszpont ellen.

Az elemző megjegyezte, hogy a nemzetközi befektetői hangulat változására az OTP szokott a legérzékenyebben reagálni. A bankpapír grafikonján a 15 000 forintos támaszra, illetve a 15 500 forintos ellenállási szintre érdemes figyelni.

A Mol árfolyama átlépte a 2950 forintos szintet, azonban a mozgás még nem szignifikáns; amennyiben a későbbiekben sikerülne szignifikánsan áttörni, 3000 forintnál lehet a következő akadály. Tovább emelkedett a Richter árfolyama, elérte a 6500 forintos, középtávon is fontos ellenállást, itt megtorpanásra lehet majd számítani. A Magyar Telekom jegyzése továbbra is a 440-450 forintos zónában mozog, ebben nem várható változás – fűzte hozzá.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 147,40 pontos, 0,32 százalékos emelkedéssel 46 230,22 ponton, új történelmi csúcson zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 7,6 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek a legutóbbi záráshoz képest. A BUX hetek óta rekordokat dönt, hiszen az előző kereskedési napon, hétfőn 46 082,82 ponttal, egy héttel korábban 45 984,46 ponttal, december 19-én pedig 45 944,68 ponttal ért el új zárócsúcsot. A Mol 20 forinttal, 0,68 százalékkal 2960 forintra erősödött, 904,6 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 40 forinttal, 0,26 százalékkal 15 390 forintra csökkent, forgalmuk 4,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott 446 forintot ért, forgalma 198,3 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 85 forinttal, 1,33 százalékkal 6500 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,0 milliárd forintot ért el.

Kapcsolódó cikkek