Átlagon felüli forgalom mellett csökkent a BUX

Átlagon felüli forgalom mellett csökkent a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 287,28 pontos, 1,51 százalékos csökkenéssel, 18 739,40 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 13,1 milliárd forint volt, a vezető részvények az Egis kivétel gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Králik István, a KBC Securities üzletkötője az MTI-nek elmondta: átlagon felüli volt a forgalom a Budapesti Értéktőzsdén. A fő mozgatórugó az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnökének szerdai beszéde volt. A likviditás csökkentésének kilátásba helyezésére esés indult el a világ tőzsdéin.

A BUX együtt mozgott a nemzetközi indexekkel csütörtökön, de mivel a fejlett piacokhoz képest a magyar lemaradó, így itt a korrekció is kisebb esést jelentett – közölte.

A szakértő szerint egyértelmű a tőkekivonás a piacokon. Úgy fogalmazott: május vége óta idegesebb a hangulat, nehéz megmondani, hogy ez meddig tart.

A Mol ára 175 forinttal, 1,04 százalékkal 16 700 forintra csökkent, 1,3 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 117 forinttal, 2,47 százalékkal 4621 forintra esett, forgalmuk 9,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 9 forinttal, 2,65 százalékkal 330 forintra gyengült, forgalma 1,2 milliárd forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 220 forinttal, 0,63 százalékkal 34 490 forintra csökkentette értékét, a részvények forgalma 631,8 millió forintot ért el.

A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 171,8 millió forintos forgalom mellett 50 forinttal, 0,24 százalékkal 21 100 forintra erősödött.

A BUMIX 1045,04 ponton zárt csütörtökön, ez 6,56 pontos, 0,62 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Kapcsolódó cikkek