"A kormány vonja vissza az adótörvény-javaslatot!"

"A kormány vonja vissza az adótörvény-javaslatot!"

Az MSZP azt követeli, hogy a kormány azonnal vonja vissza az adótörvény-javaslatot, terjesszen be újat, amiben már nem szerepel az internetadóra vonatkozó indítvány. A szocialisták szerint azonnal tisztázni kell, hogy Vida Ildikó, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnöke érintett-e az amerikai beutazási tilalomban.

Burány Sándor, az Országgyűlés költségvetési bizottságának szocialista elnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta, “senkinek ne legyen illúziója”, ahogy korábban is a szolgáltatók minden különadót áthárítottak a fogyasztóra, most is a fogyasztó fogja megfizetni “a netadót”. Véleménye szerint egy átlagos felhasználó esetében előfordulhat, hogy egy havi adó többe fog kerülni, mint a havi internet-előfizetési díj.

A szocialista politikus megismételte pártja korábbi javaslatait: öt százalékra kell csökkenteni az alapvető élelmiszerek áfáját, illetve nettó 100 ezer forintos minimálbérre van szükség.

Az ellenzéki képviselő a kedden ismertetett adótörvény-javaslatról közölte, az lehetővé teszi az önkormányzatoknak, hogy gyakorlatilag korlátok nélkül kivethessen bármilyen mértékű adót. Ez eddig nem így volt – jegyezte meg.

Burány Sándor kitért arra, a chipsadót kiterjesztik a pálinkára, kivéve a mézes pálinkát. További ötlete Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek, hogy az élelmiszerfelügyeleti díjat is “drasztikusan” megemeli – tette hozzá. Ismertetése szerint az minden olyan cégre vonatkozni fog, amely takarmány, feldolgozott állatok, illetve állatgyógyszerek forgalmazásával foglalkozik. Közölte, az adó jelenlegi mértéke a nettó árbevétel után 0,1 százalék, ez a tervek szerint sávosan akár 0,6 százalékig is emelkedhet.

A költségvetési bizottság elnöke elmondta, az adótörvények alapján felemelnék és kiterjesztenék a cafetériát sújtó adót, illetve különadó vonatkozna a befektetési alapokra is.

A politikus szerint ha “a gazdaság szárnyal”, fellendülőben van, akkor az önmagában biztosítja az adóbevételek növekedését, így nem törvényszerű, hogy az adótörvényekhez minden évben hozzá kell nyúlni.

Burány Sándor kifogásolta, “az már nem fért bele” Varga Mihály keddi munkanapjába, hogy felhívja Vida Ildikót NAV-elnököt és megkérdezze: érintett-e az amerikai beutazási tilalomban, illetve az annak okául szolgáló korrupciós ügyben.

Megengedhetetlennek nevezte, hogy a kormány minden polgártól elvárja, hogy tisztességesen adózzon, miközben hagyja, hogy a NAV vezetője korrupciógyanúba keveredjen.

A szocialista képviselő szerint ezt a vádat azonnal tisztázni kell, és ha Vida Ildikó érintett, távoznia kell a NAV éléről.

Kapcsolódó cikkek