A részvénypiac forgalma 11,3 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. Soós Frigyes, az OTP Treasury üzletkötője az M1 aktuális csatornán elmondta, a vezető nyugat-európai indexek stagnáltak, melyekhez csatlakozott a magyar tőzsde is.
A vezető részvények közül kiemelte a Magyar Telekom teljesítményét, amely a nap nyertese lett 1,45 százalékos emelkedésével.
A nemzetközi piacokon rontotta a hangulatot, hogy nem tudni konkrétumokat a szerdán véget ért amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokról. A hét eleje óta az tartotta lendületben a tőzsdéket, hogy megoldással zárulnak a megbeszélések a felek között.
A Mol 8 forinttal, 0,25 százalékkal 3220 forintra erősödött, 1,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 80 forinttal, 0,68 százalékkal 11 620 forintra csökkent, forgalmuk 6,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 6,50 forinttal, 1,45 százalékkal 455,50 forintra nőtt, forgalma 435 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,69 százalékkal 5820 forintra emelkedett, forgalmuk 2,2 milliárd forintot ért el. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3908,28 ponton zárt csütörtökön, ez 2,23 pontos, 0,06 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.