Hárommilliárdból épít új gumibitumen-üzemet a Mol Zalaegerszegen

Hárommilliárdból épít új gumibitumen-üzemet a Mol Zalaegerszegen

Varga Mihály a beruházás alapkőletételén azt hangsúlyozta, hogy meg kell őrizni a magyar gazdaság válságállóságát, amelynek egyik biztosítéka maga a Mol, illetve a vállalat beruházása, amelyhez a kormány 750 millió forintot biztosított a nagyvállalati beruházási támogatás révén.

A pénzügyminiszter úgy fogalmazott, a kormány célja, hogy az elmúlt években elért eredményeket a gazdasági növekedés, a foglalkoztatási helyzet javulása, a bérek emelkedése és a családok támogatása területén is meg lehessen tartani.

“A versenyképességi program, a családvédelmi akcióterv, valamint a kidolgozás alatt lévő gazdaságvédelmi program célja, hogy ellensúlyozni tudjuk a külső vagy belső kihívásokat”

– tette hozzá.

Kapcsolódó cikkek