Nyolc év alatt a felére csökkent a munkanélküliség ebben a térségben

Nyolc év alatt a felére csökkent a munkanélküliség ebben a térségben

Erről beszélt Vitányi István fideszes országgyűlési képviselő a 21. Bihari számadó napok pénteki berettyóújfalui megnyitója után.

A képviselő hangsúlyozta, a 2010-es 12,6 százalékos munkanélküliséget mostanra sikerült leszorítani 6 százalék körülire. Hozzátette, az utóbbi időben több olyan beruházás is megvalósult, illetve folyamatban van, amelyek hozzájárulnak a foglalkoztatási helyzet javulásához. Példaként említette, hogy a közelmúltban adták át a világ bálnazsineg-gyártásának több mint 35 százalékét adó Tama cégcsoport 1,6 milliárd forintból megépült új berettyóújfalui raktárcsarnokát.

“A vállaltnál a városban 2009-ben még csak negyvenen dolgoztak, jelenleg már 320 embert foglalkoztatnak”

– mondta.

Újabb 180 embernek ad majd munkát a térségben a Viastein Kft. biharkeresztesi üzeme, amelynek alapkövét már elhelyezték – ismertette, hozzátéve, hogy a román határ menti kisvárosban a már évek óta térkőgyártással foglalkozó cég épületelemek gyártásával bővíti tevékenységét.

“A 13,6 milliárd forintos beruházást a kormány több mint 2 milliárd forinttal támogatja”

– fűzte hozzá, megjegyezve, hogy erősödtek a térség kis- és közepes vállalkozásai is, amelyek így egyre több alkalmazottat tudnak felvenni, ugyanakkor bizonyos területeken már Biharban is érzékelhető a munkaerőhiány.

Az országgyűlési képviselő szerint a Debrecenben épülő BMW-gyárnak a bihari térség is haszonélvezője lehet. Emlékeztetett: decemberben átadják az M35-ös autópálya Debrecen és Berettyóújfalu közötti szakaszát, így a két város időben is nagyon közel, alig 15-20 percre kerül egymástól. A BMW-beruházás hozadékaként reális esély van rá, hogy a térségbe olyan kisebb üzemek települhetnek, amelyek bedolgoznak majd a német óriáscég debreceni gyárába – mutatott rá Vitányi István.

Kapcsolódó cikkek