Mintegy 10 milliárd forintos egészségipari beruházás valósul meg a Nyírségben

Mintegy 10 milliárd forintos egészségipari beruházás valósul meg a Nyírségben

Ezt hangsúlyozta Varga Mihály pénzügyminiszter az EU-FIRE Kft. három beruházásból álló fejlesztése első üteme, a Kocsordon felépült üzem virtuális átadásán kedden, Budapesten.

A pénzügyminiszter elmondta, hogy a fejlesztés első ütemében Kocsordon a társaság mintegy 2 milliárd forintos beruházással egészségügyi védőeszközök, orvosi kanülök, valamint lélegeztető- és újraélesztő gépekhez szükséges alkatrészek gyártására alkalmas üzemet hozott létre, amihez a kormány több mint 1,5 milliárd forinttal járult hozzá az Egészségipari támogatási programban.

Varga Mihály kiemelte, az összesen 10 milliárd forintos fejlesztés másik két beruházása Mátészalkán jön létre.

Ezekkel a beruházásokkal el lehet érni, hogy olyan egészségügyi eszközökből is ellátásbiztonság legyen az országban, amelyeket korábban külföldről lehetett csak beszerezni. A pénzügyminiszter elmondta, a három ütemű beruházás elkészültével a Nyírségben olyan egészségipari gyártóbázis jön létre őszre, amely képes lesz éves szinten 230 millió fecskendő, 190 millió injekciós tű, 50 millió orvosi gumikesztyű, 500 ezer szike, 100 ezer műtéti csipesz és 100 ezer sebészeti olló előállítására. Varga Mihály kiemelte, az Egészségipari támogatási programban eddig 74 egészségipari fejlesztést támogattak 80 milliárd forint értékben, amely 5500 munkahely létrehozásához, megőrzéséhez, stabilizálásához járul hozzá. Ebből 10 beruházás már lezárult, ami 1500 ember munkahelyének megőrzéséhez járult hozzá.

“A tárca azon dolgozik, hogy a program folytatódjon az ellátásbiztonság érdekében”

– tette hozzá Varga Mihály.

Újságírói kérdésre válaszolva a miniszter elmondta, hogy az Egészségipari támogatási program 50 milliárd forint kerettel indult, és készek arra, hogy bővítsék a forrásokat, ha szükséges. A 2021-es költségvetés tartalmaz ilyen lehetőséget, és a májusban beadandó 2022. évi költségvetési tervezetben is nyitnak lehetőség arra, hogy akár az egészségiparban, de más ágazatokban is további gyártási kapacitások létesüljenek az országban.

Kovács Imre, az EU-FIRE Kft. ügyvezetője és tulajdonosa a virtuális átadón elmondta, a gyártáshoz világszínvonalú eszközöket, berendezéseket szereztek be, a gyártási folyamatok automatizáltak, és biztosítják a minőségellenőrzést is.

Az ügyvezető hozzátette, alkatrészek és késztermékek gyártásában szerzett tapasztalattal léptek a stratégiai jelentőséggel bíró egészségiparba. Kocsordon határidőre elkezdődött a gyártás, a mátészalkai gyárakat szeptember végén adják át, és októberben már termelnek. Alapvető céljuk a magyarországi igények kielégítése, ezt követően gondolkodnak majd exportban is. A Pénzügyminisztérium közleménye szerint a most elkészült, kocsordi üzem 30 helybélinek, a két mátészalkai beruházás pedig összesen 139 embernek teremt biztos munkahelyet. A fejlesztésekkel az oltáshoz használt orvosi eszközök terén is önellátó lehet Magyarország.

Kapcsolódó cikkek