Kelemen Péter, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke a lapnak elmondta, hogy a felsorolt gyümölcsök várható piaci helyzetét és árát illetően még korai lenne jóslásokba bocsátkozni.
Egyelőre csak a szamócapiacot lehet látni, ahol a nagybani piaci ár a legjobb esetben a tavalyi szintet éri el, de sokszor alatta marad.
Megjegyezte, hogy a termelés költségei – fajtól függően – 25-50 százalékkal nőttek, de a termelői árak ezt nem követik, a nagy láncok a tavalyi árakon akarnak vásárolni.
“Az pedig minden kertészeti kultúrára igaz, hogy ha tartósan ez marad a helyzet, és az átvételi árakban nem ismerik el a költségnövekedést, akkor csökkenni fog a termelés”
– figyelmeztetett a szakember.
A FruitVeb alelnöke a dinnyepiacról elmondta, hogy tavaly az európai görögdinnye-termelés válságos évet élt meg, ezért az idén egész Európában – így Magyarországon is – csökkennek a termőterületek. Ha a fogyasztás szempontjából jól alakul az időjárás, vagyis Észak- és Közép-Európában meleg lesz a nyár, akkor az idén kedvezőek lehetnek az árak – nyilatkozta Kelemen Péter a Világgazdaságnak.