Kulcs a férfiak termékenységi zavaraira

Kulcs a férfiak termékenységi zavaraira

Tudósok kimutatták, hogy a csontok fontos szerepet játszanak a férfi termékenységében, legalábbis az egereknél. Amerikai kutatóknak ugyanis sikerült azonosítaniuk egy olyan hormont, amely a csontokban keletkezik, és kapcsolatot teremt azok és a hím ivarmirigyek, a herék között.

Már korábban ismert tény volt, hogy az ivarmirigyek befolyásolhatják a csontképzést. Ellenkező irányú hatásról azonban eddig még nem tudtak. Gerard Karsenty, a New Yorki-i Columbiai Egyetem kutatója és kollégái a Cell című szaklapban arról írnak, hogy az oszteokalcin nevű hormon az emberben is előfordul, így a férfiak terméketlensége eredhet akár a csontokból is.

Korábbi kutatásokban Karsenty és kollégái kikutatták, hogy az egerek csontjai jótékony hatással vannak a vércukorszintre és a zsírégetésre, mégpedig egy olyan hormon által, amely a csontképzésért felelős sejtekben keletkezik. Nem sokkal ezután a hormont sikerült a legtöbb gerinces állatban előforduló oszteokalcinként azonosítani.

Azért, hogy kiderítsék, hatással van-e az oszteokalcin a petefészkekre és a herékre, a kutatók egereket és sejtkultúrákat vizsgáltak. Az oszteokalcin-hiányban szenvedő hím egerek kevesebb tesztoszteront termeltek, a hím nemi hormon ugyanis nagy befolyással van az állatok termékenységére. Ennek megfelelően csökkent a spermiumszámuk, és kevesebb utód származott tőlük. Az oszteokalcin-túltengés ugyanakkor különösen termékennyé tette az egérhímeket. A csontban keletkező hormon közvetlenül a herék tesztoszteront előállító sejtjeire hat, azoknak ugyanis testre szabott kapcsolódási helye van az oszteokalcin számára.

A hormon érdekes módon nem befolyásolta a nőstény egerek termékenységét. Ez azért furcsa, mivel az ivarmirigyek csontokra gyakorolt hatása jóval erősebb a nőstény állatok és a nők esetében, mint a férfiaknál. Amikor a menopauza beálltával csökken a vér ösztrogénszintje, csökken a csontok sűrűsége is, és megnő az oszteoporózis kockázata.

Most, hogy Karsenty és társai azonosították a hormon kapcsolódási helyét a herékben, könnyen utána lehet járni, hogy a férfiak terméketlensége egyes esetekben az oszteokalcin-hiányra vezethető-e vissza. Amennyiben sikerül kimutatni az összefüggést, jó eséllyel találhatnak olyan hatóanyagot, amelynek segítségével befolyásolható a folyamat és helyreállítható a termékenység. 

Kapcsolódó cikkek