Erdei fülesbaglyok a Hortobágyon

Erdei fülesbaglyok a Hortobágyon

Pislogó erdei fülesbaglyok fogadják a vendégeket a Hortobágyi Nemzeti Park  látogatóközpontjában. A hideg elől a településre húzódó madarakból némely fán több tucatnyi pihen.

uhu

A Nemzeti Park igazgatója azt mondta, évek óta azt tapasztalják, hogy nagy hidegben a nagyszemű, füles madarak előszeretettel keresik fel a településeket. Különösen kedvelik a látogatóközpont környékén lévő fákat. A pusztán nagy számban töltik téli pihenőjüket az északról ideérkezett ragadozók. A legnagyobb testű réti sasok, valamint a kékes réti héják.


A nagytestű madarak a hóban vadásznak a kisebb rágcsálókra, így biztosítva táplálékot maguknak a hideg időben – mondta Szilágyi Gábor. Hozzátette, hogy több tízezer vadliba is állomásozik jelenleg a Hortobágyon, ahol egyébként nagy a belvíz.

“A pusztán mi szeretjük a vizet, de ez már sok” – jegyezte meg a szakember, aki arról a ritkaságszámba menő jelenségről is beszámolt, hogy a Hortobágyról ugyan ősszel elindultak a darvak a meleg éghajlatra, de pár ezer példányuk Dél-Magyarországon maradt.

Szokatlan módon ezek a madarak hazánkban vészelik át a hideg telet, hogy majd visszatérve az átmeneti hortobágyi madárszállásra, tavasszal elinduljanak északi lakóhelyeikre. A Hortobágy Európa legnagyobb, az észak-amerikai Nebraska után pedig a világ második legjelentősebb daru – átvonuló helye is egyben. Míg 1980-ban 3 ezer daru gyülekezett a Hortobágyon, hogy tovarepüljön, az elmúlt öt évben volt olyan időszak, amikor 100 ezer fölé emelkedett a daruszállásra érkező madarak száma.

Kapcsolódó cikkek