forrás: pixabay.com

Új eredményekről számoltak be a hazai rákkutatók

Új eredményekről számoltak be a hazai rákkutatók

Rangos nemzetközi szaklapban, a Journal of Cancer Research & Therapy című folyóiratban publikálták magyar kutatók legfrissebb eredményeit, melyek szerint a deutériumcsökkentés tüdődaganatos betegségek kiegészítő terápiájaként való alkalmazása megtöbbszörözi a tüdőrákos betegek várható élettartamát.

“Magyarországon évente mintegy 10 000 új tüdőrákos megbetegedést diagnosztizálnak, ez a tumorfajta felelős a daganatos halálozások 25-27%-áért. A betegségben elhunytak száma hazánkban éves szinten 8 500-8 700 fő körül alakul, ezzel világelsők vagyunk a tüdőrák halálozása tekintetében.

A HYD Rákkutató és Gyógyszerfejlesztő Kft. közel 30 éve irányítja a deutériummegvonással kapcsolatos kutatásokat és az eljárásra épülő gyógyszerfejlesztést, legújabb eredményeiket a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Karának, és a szintén szegedi Avidin Kft. kutatóival együttműködve, közös közleményben ismertették. A Journal of Cancer Research & Therapy című folyóirat 2021. július 21-i számában megjelent publikációban 189 nem-kissejtes tüdődaganatos beteg adatait dolgozták fel, elsődlegesen a betegek várható túlélését elemezve. A magyar kutatócsoport vizsgálatában a csökkentett deutériumtartalmú víz kiegészítő alkalmazása többszörösére növelte a tüdőtumoros betegek várható élettartamát; a medián túlélés 61,9 hónap volt, amely 6?7-szerese a tüdőtumoroknál egyébként várható 8?12 hónapnak. A kezelést korai stádiumban kezdve a medián túlélés 149 hónap volt, előrehaladott stádiumban indítva 40 hónap. A deutériummegvonás nők esetében két és félszer bizonyult hatékonyabbnak, mint a férfiaknál (107 vs. 41,2 hónap).

Tüdődaganatos sejtvonalon végzett kísérletekben a deutériumszint csökkentése dózisfüggő módon gátolta a sejtek migrációját. Ennek kiemelt jelentősége lehet az áttétképződés megelőzésében. A deutériummegvonás kemoterápia melletti alkalmazása lehetőséget adhat a citotoxikus gyógyszerek dózisának csökkentésére, a konvencionális kezelés hatékonyságának megtartása, akár fokozása mellett is. Ahhoz, hogy a csökkentett deutériumtartalmú víz beépülhessen a tüdődaganatok standard kezelési protokolljába, további, prospektív vizsgálatok megerősítő eredményei szükségesek”- olvasható a tanulmányukban.

“A HYD Rákkutató és Gyógyszerfejlesztő Kft. 1993 óta irányítja a deutériummegvonással kapcsolatos kutatásokat és az eljárásra épülő gyógyszerfejlesztést. Dr. Somlyai Gábor vezető kutató 30 évvel ezelőtt világelsőként ismerte fel a természetben található deutérium biológiai szerepét, élettani jelentőségét, kutatási eredményei igazolták a deutériummegvonás daganatellenes hatását. A vízben és szerves molekulákban megtalálható deutérium hidrogénre történő stratégiai cseréje új lehetőséget nyit meg elsődlegesen a daganatos és metabolikus betegségek megelőzésében és gyógyításában. A HYD Kft. anyavállalata, a HYD Pharma Zrt., az elmúlt években jelentős lépést tett a csökkentett deutériumtartalmú víz (DDW) daganatellenes gyógyszerként való elismertetése felé. Világviszonylatban is egyedülálló gyógyszeripari beruházása megkapta a gyártási engedélyt – a GMP (Helyes Gyógyszergyártási Gyakorlat) minősítést” – írták.

Kapcsolódó cikkek