Kiosztották a tudományos és innovációs díjakat

Kiosztották a tudományos és innovációs díjakat

A sikeres kutatók vállalkozóként is sikeressé válhatnak, feltaláló fiatalokból és felkészítő tanárokból is sokkal többre lenne szüksége Magyarországnak. Ezt mondta Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora a 26. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny díjátadó ünnepségén szerdán Budapesten, ahol 4 első, 3 második, 3 harmadik díjat és 2 különdíjat hirdettek ki.

Szabó Gábor kiemelte, hogy a magyar fiatalok kiemelkedően szerepelnek a nemzetközi tudományos versenyeken és az idei pályázatok között is számos ígéretes újítás mutatkozott be. 

Monszpart Zsolt, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) általános elnökhelyettese a rendezvényen hangsúlyozta, hogy a találmányok újdonságtartalma akkor válik igazán értékessé, ha társadalmilag hasznosnak vagy piacilag életképesnek, eladhatónak bizonyul. Az NKFI Hivatal tavaly 87 milliárd forinttal segítette a legjobb kutatásokat és fejlesztéseket, kiemelten támogatta többek között a kutatói infrastruktúra fejlesztését és a külföldön dolgozó kutatók hazatérését – tette hozzá. 

A 26. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny felhívására 103 műszaki, informatikai és természettudományos pályázat érkezett Magyarországról és a határon túlról. A szakmai értékelés során 4 első, 3 második, 3 harmadik díjat és 2 különdíjat ítéltek oda, a versenyzők közül többen Magyarország nemzeti delegáltjaként a fiatal tudósok európai versenyén (EU Contest for Young Scientist) is részt vehetnek szeptemberben Észtországban.

Első díjat nyert a jelnyelv tanulását megkönnyítő okos kesztyű (Tóth Bence – NYSZC Bánki Donát Műszaki Középiskolája és Kollégiuma), a gerinc testfelszíni kontúrját meghatározó orvosi eszköz (Kocsis Ábel, Bór Dorina – Soproni Széchenyi István Gimnázium, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem), a ferrofluoridos dőlésérzékelő szenzor (Molnár Áron – Székesfehérvári SzC Széchenyi István Műszaki Szakgimnáziuma) és a 3D nyomtatott holdbázis (Puskás Dávid – Bolyai Farkas Elméleti Líceum, Marosvásárhely).

A díjazott és a kiemelt dicséretben részesült pályamunkákat szeptemberben a Kutatók Éjszakáján is kiállítják.

Kapcsolódó cikkek