Átadták az építészeti nívódíjakat

Átadták az építészeti nívódíjakat

A Kossuth Lajos tér átalakítása, valamint az Andrássy úti Hotel Moments kialakítása kapta meg az idén az Építész Kamara Építészeti Nívódíját, amelyet csütörtökön adták át Budapesten a FUGA Budapesti Építészeti Központban. 

Pest, Buda, Óbuda és a Margitsziget egyesülésével 1873. november 17-én született meg Budapest – emlékeztetett az évforduló előtt Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes a díjátadón, hozzátéve, hogy a díjazott művek sokat hozzátesznek Budapest városképéhez, legyen az hotel, közösségi intézmény, magánház vagy óvoda. 

“Ezek az épületek és intézmények mind-mind attól válnak különlegessé – az utókor számára is -, hogy az építészeti értékük mellett az épületek használói felé is komoly gesztust tesznek” – hívta fel a figyelmet.    

Mártonffy Miklós, Budapest főépítésze hangsúlyozta, a 2017-es Budapest Építészeti Nívódíjat a budapesti építészeti kamara és Budapest város önkormányzata összefogásával írták ki.

“A beérkezett pályaművek mindegyike mintaértékű építészeti alkotás. A tervezőik munkájukkal bizonyították elhívatottságukat a szakma, a minőség és Budapest iránt” – mondta. 

Csapó Balázs, a Budapesti Építész Kamara elnöke elmondta, hogy az idei pályázatra 17 pályamű érkezett, nagyon rangos volt a mezőny, amelyből a legkiválóbbakat kellett kiválasztania az idei zsűrinek. A bírálóbizottság elnöke Szalay-Bobrovniczky Alexandra, tagjai pedig Mártonffy Miklós főépítész, Csapó Balázs, a Budapesti Építész Kamara elnöke, Bán Ferenc Kossuth-díjas építész, Kovács Csaba Ybl-díjas építész, Locsmándi Gábor Pro Régió díjas építész, urbanista, valamint Z. Halmágyi Judit Pro Architectura díjas építész voltak. 

Csapó Balázs hangsúlyozta: “a pályázat célja, hogy ablakot, kaput nyissunk az építészet felé, hogy minél többen be tudjanak tekinteni és meg tudják ismerni azt az építészetet, ami ma a fővárosban fellelhető”.

A 2017-es Nívódíjat, amely kilencszázezer forint pénzjutalommal, emlékplakettel és elismerő oklevéllel jár, a Kossuth Lajos tér átalakítása és az új pavilon épület létesítése kapta. A felelős tervező Sajtos Gábor, társtervező Virág Péter építész, Kontra Dániel tájépítész. Az idei Nívódíjat kapta még az Andrássy úti Hotel Moments kialakítása is, amely Nagy Zsolt építész, Benedek Botond építész, Déri Dániel építész, Batta Miklós építész, Bóday-Bagó Bernadett építész, Várhidi Bence építész közös munkája.

Kiemelt dicséretben és az ehhez járó négyszázezer forintos díjban részesült a CEU belvárosi épületegyüttesének rekonstrukciója, a Meséskert passzívház óvoda épülete Óbudán, valamint a Tó utcai családi ház. A pályaműveket november 19-ig tekinthetik meg az érdeklődők a FUGA-ban.

Kapcsolódó cikkek