a németjuhász remek rendőrkutya, forrás: pixabay.com

Jó dolguk lesz a lengyel rendőrkutyáknak

Jó dolguk lesz a lengyel rendőrkutyáknak

Életük végéig járó ellátást és védelmet biztosítana a rendfenntartó erőknél szolgáló állatoknak a lengyel belügyi tárca.

“A tárcák közötti egyeztetésre, majd a kormány elé kerülő, csütörtökön bemutatott törvénytervezet átfogóan szabályozza a szolgálati állatok státuszát”

– olvasható a belügyminisztériumi közleményben.

A javaslat szerint az állatok – kutyák és lovak – a szolgálati idő befejeztével is azon rendfenntartó egység állományában maradnak, amelynél eddig szolgáltak. Ellátásuk elsősorban eddigi gondozóik feladata lenne, a költségeket pedig az állam fedezné. Az előírások egyúttal a szabályos állatgondozás ellenőrzését is rögzítenék.

A javaslat szerint a kutyákat 9 éves, a lovakat pedig 15 éves korukban lehetne “nyugdíjazni”, amennyiben erre egészségi állapotuk miatt korábban nem kerül sor.

Mariusz Kaminski lengyel belügyminiszter szerint az új jogszabály célja, hogy humanitárius alapon megoldják a szolgálati állatok státuszával összefüggő különféle problémákat, figyelembe véve az állatoknak a lakosság szolgálatában szerzett érdemeit.

Jaroslaw Szymczyk lengyel rendőrfőkapitány leszögezte, az új megoldások tehermentesítik az állatok gondozóit, és professzionális szintű gondoskodást biztosítanak az állatoknak életük végéig. Mint hozzátette, az idősebb állatokról “természetesen eddig is jól gondoskodtak, mert a (rendőrségi) kutyakiképzők (…) soha nem hagynák el barátaikat”, eddig azonban ők viselték a költségeket.

A lengyel belügyminisztérium alá tartozó alakulatoknál, elsősorban a rendőrségnél jelenleg összesen 1207 kutya és 62 ló szolgál. Évente az állatállomány mintegy tíz százalékát “nyugdíjazzák”.

Kapcsolódó cikkek