az alligátor teknős, fotó: Wikipédia

Ide került a zalai úton bóklászó aligátorteknős

Ide került a zalai úton bóklászó aligátorteknős

A zöldhatóság lefoglalta, majd a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság (BFNPI) közreműködésével a kőröshegyi teknősfarmon helyezték el pénteken azt a kifejlett aligátorteknőst, amelyet szerdán a Zala megyei Pethőhenye egyik utcáján találtak.

Megyer Csaba, a BFNPI természetmegőrzési osztályának vezetője elmondta, a Zalaegerszegi Járási Hivatal mint zöldhatóság pénteken lefoglalta a Pethőhenyén befogott hüllőt.

A nemzeti park szakembereinek közreműködésével az állatot Kőröshegyre szállították, ahol véglegesen el tudták helyezni.

Pécsi Tibor, a teknősfarm tulajdonosa az elmondta: néhány éve került hozzá egy-egy, magánembernél egyébként nem tartható aligátorteknős, amelyeket a Dunában, illetve a balatonfüredi kikötőben fogtak be. A három példány közül a zalai a legnagyobb, több mint félméteres átmérőjével és tíz kilogrammot meghaladó súlyával.

A szakember hozzátette, az aligátorteknős nemcsak az emberre, de a természetre is veszélyes, hiszen invazív fajként a védett állatokat – köztük a mocsári teknőst, a siklókat, a halakat – pusztítja.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy ha bárki ilyet tart – ami egyébként illegális – soha ne engedje szabadon, hanem valamelyik állatkertet keresse meg vele.

A Zala megyei Pethőhenyén szerda délután egy hazafelé tartó asszony az utcán bukkant rá az ott sétáló, nagyjából 20 éves aligátorteknősre. Az általa értesített polgármester befogta és ideiglenesen biztonságos helyen helyezte el a termetes hüllőt, amely vélhetően a falu határában lévő mocsaras területről mászott elő.

Pallós László országos állatvédelmi főfelügyelő arról beszélt, hogy az aligátorteknős – az állatok veszélyességét megkülönböztető rendelet szerint – a különösen veszélyes csoportba tartozik, a hatályos jogszabályok alapján csak állatkertben tartható.

Aki ilyen veszélyes állatot engedély nélkül tart, illetve az ország területére behoz, vagy a tartására vonatkozó biztonsági előírásokat megszegi, bűncselekményt követ el.

Kapcsolódó cikkek