“Az állat egészségesen fejlődik, és megfelelően kommunikál a Volong Nemzeti Parkban élő pandatársaival”
– tették hozzá a kutatók.
A teljesen fehér bundájú és vörös szemű óriáspandát 2019-ben sikerült először lencsevégre kapni egy telepített állatmegfigyelő kamerával. A nemzeti park munkatársai azóta folyamatosan figyelemmel kísérik a ritka példány növekedését és tevékenységét. A panda nemének megerősítése érdekében a rezervátum dolgozói valós idejű infravörös kamerákkal követték és figyelték az állatot, és friss székletmintát gyűjtöttek a több mint 2500 méterrel a tengerszint felett található élőhelyéről.
He Ting-mej, a rezervátum igazgatóhelyettese elmondta, hogy a panda nemét génszekvenálással határozták meg.
További elemzéseket követően más biológiai információkat is megosztanak majd a fehér óriáspandáról. A panda élőhelyével kapcsolatos kutatások azt mutatják, hogy az állat aktivitási területe körülbelül 4,4 négyzetkilométer, és ugyanúgy bambusszal táplálkozik, mint társai. A kutatók azt is megállapították, hogy az albínó panda az anyja és fiatalabb testvérei közelében él.
A gerincesek számos fajánál létezik az albinizmus.
Az albínó mutáció a színanyag képződésének veleszületett zavara, amely csökkent vagy hiányzó pigmentációval jár. A melanin festékanyag hiánya előfordulhat a bőrben, a szőrzetben és a szemben is. Az albinizmus nem befolyásolja az egyed fizikumát vagy életfunkcióit, de könnyebben felfedezhetővé teszi az állatot, és az albínók érzékenyebbek a napsütésre.