Mesterséges intelligenciával hatékonyabban lehet életet menteni

Mesterséges intelligenciával hatékonyabban lehet életet menteni

Az elmúlt két hétben 350 000-en töltötték le és már több életet is megmentettek a január 23-án indult, a mentők munkáját segítő ÉletMentő elnevezésű mobilapplikációval, amely gyorsabbá és egyszerűbbé tette a mentőhívást a segítségre szorulók számára.

“A mentők egy gombnyomással hívhatók, és már a riasztás pillanatában minden szükséges adat rendelkezésükre áll, melyeket a bajbajutott előzetesen, az alkalmazás letöltésekor adott meg.

A rendszer a két legközelebbi hozzátartozó elérhetőségét is rögzíti, így azokban a helyzetekben is segíti a mentést, amikor a segélykérő a hívást követően eszméletét veszti.

Az ÉletMentő egy elsősegélynyújtó kisokost is tartalmaz, valamint a felhasználók arról is tájékozódhatnak, hogy hol van a legközelebbi gyógyszertár vagy defibrillátor. Az ikonos kialakításának köszönhetően az is tudja használni, aki nem beszéli az adott nyelvet, vagy állapota miatt beszédképtelen. A híváskezdeményezés és az adatküldés ingyenes és Ausztriában, Szlovákiában illetve Csehországban is hívható” – fogalmaztak Emberi Erőforrások Minisztériuma közleményében.

Kapcsolódó cikkek