A léghűtött zakóké a jövő

A léghűtött zakóké a jövő

Dezodorral magát befújó fétfi

A cégek a lámpák és berendezések kikapcsolásával, a munkaidő előrehozásával próbálnak alkalmazkodni az energiakorlátozáshoz, sőt egyes vállalatok dolgozóikat e sajátos öltözettel látják el, amely előnyösen helyettesíti a legjobb klímaberendezést is.

„Fölösleges az egész helyiséget hűteni, elég, hogy az emberek érezzék magukat hűvösben” – magyarázta Icsigaja Hirosi, a különleges zakó feltalálója, aki 2004-ben a fővárostól északra fekvő Todában létrehozta a Kusofuku gyárat. A Sony egykori mérnöke kevés áramot fogyasztó klímarendszer után kutatott. A levegőt kívülről beszivattyúzó, belül keringtető, majd kifújó két kis ventillátort helyezett el egy köpeny alá: a rendszer megszárítja az izzadságtól csepegő inget és felfrissíti a testet.

Icsigaja Hirosi

A léghűtött zakók

A „léghűtött zakót” lítium-ion akkumulátor működteti, amely tizenegy órán át forgatja az apró légcsavarokat. Japánban a forró nyarak idején gyakorlatilag mindenütt klímaberendezés működik, aminek következtében ilyenkor csúcsra emelkedik az energiafogyasztás. A Kusofuku hasonló rendszerű léghűtött párnákat és matracokat is gyárt, de fő terméke a zakó, amelyet tizenegyezer jenért, közel huszonhétezer forintért árusítanak.

Az elsősorban az autógyártásban és építőiparban közkedvelt ruhadarabot szívesen viselik irodai alkalmazottak és háziasszonyok is. A márciusi atomerőmű-katasztrófa óta jelentősen megnőtt a fogyasztás, a cég idén várhatóan negyvenezer darabot ad el idén, kétszer annyit, mint tavaly.

Kapcsolódó cikkek