Az egész ország megismerheti az igazi sebességet

Az egész ország megismerheti az igazi sebességet

Országjárás indul a Szupergyors internet programról. Ezt közölte a Digitális jólét program titkársága szerdán az MTI-vel.

Azt írták, a megvalósításban érintett állami szereplőkkel, valamint a szolgáltatókat tömörítő érdekvédelmi szervezettel és a hírközlési szolgáltatókkal közösen, a településvezetők részvételével tartanak országos konzultációsorozatot novemberben és december elején annak érdekében, hogy a minden háztartásban legalább 30 Mbit/sec sebességű internetet biztosító Szupergyors program gördülékenyen megvalósulhasson.

A tájékoztatás szerint a Digitális jólét programhoz meghatározó módon járul hozzá a Szupergyors internet program, amelynek célja, hogy 2018 végére minden magyar család, háztartás, vállalkozás, közintézmény igénybe vehesse a gyors szolgáltatást.

Ehhez elengedhetetlen a széles sávú internetelérést biztosító digitális infrastruktúra kiépítése a településeken – hangsúlyozták, hozzátéve: a következő két évben Magyarországon hazai és európai uniós forrásokból mintegy 2350, az állam és a szolgáltatók közötti fejlesztési megállapodások alapján önerőből 608 településen várhatóak hálózatfejlesztési beruházások összesen mintegy 885 000 háztartás elérése érdekében.

A korszerűsítés első lépéseként lezárult az “Újgenerációs NGA és felhordó hálózatok fejlesztése” című pályázat – emelték ki. Csaknem száznegyven támogatási szerződés aláírásával huszonegy kis- és középvállalkozás, valamint öt nagyvállalat kezdte meg a beruházások tervezési munkálatait. Kitértek arra, hogy a jogi szabályozás egyszerűsítésének köszönhetően felgyorsultak az engedélyeztetések, de ugyanilyen fontos az önkormányzati tulajdonosi hozzájárulások gördülékeny megszerzése, kiadása.

Éppen ezért jelentős a tizennyolc megyében tartandó konzultáció, amelyen a Szupergyors internet program megvalósításában érintett állami szereplőkön – Miniszterelnökség, Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség, Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság – túl a szolgáltatókat tömörítő Hírközlési Érdekegyeztető Tanács, a nyertes szolgáltatók és a településvezetők is részt vesznek – sorolták.

Az országjárás során a szereplőknek tájékoztatókat adnak át, amelyek elérhetőek az ezen az oldalon olvasható a közleményben.

Kapcsolódó cikkek