Fejlesztettek a Jegesmedvéknél

Fejlesztettek a Jegesmedvéknél

A nyári szünetben jelentős létesítményfejlesztés történt a DVTK Jegesmedvék jégkorongcsapatánál, amely csütörtökön tartotta első hivatalos edzését.

Új, a jeges sportágak fejlesztését szolgáló eszközökkel felszerelt úgynevezett metodikai központot építettek, felújították az öltözőket, LED-világítást építettek ki, korszerűsítették a hő- és füstelvezető rendszert – sorolta a szakosztály évadnyitó sajtótájékoztatóján Egri István elnök. Hozzátette, az új vezetőedzőt, a szlovén Marcel Rodmant “nagy fogásnak” tartja, és már most látja, hogy az ambíciójával, a tenni akarásával nem lesz probléma.

Csütörtökön 23 játékos vett részt az edzésen, csak Dudás Jesse nem volt jelen, ő szombaton érkezik Miskolcra.

Egri István úgy fogalmazott, nagy várakozásokkal tekint hároméves projektjük második esztendejére, hiszen a tudatos építkezés újabb lépcsőfokához érkezett a klub.

“Meg tudtuk tartani a csapat magyar magját, az értékeinket, és melléjük sikerült remek külföldi játékosokat és magyar fiatalokat beépítenünk”

– nyilatkozta.

A miskolci csapat az előző idényben a nyolcadik helyen zárta az alapszakaszt a szlovák élvonalban, majd a rájátszás első fordulójában alulmaradt a MAC Újbudával szemben, és a következő idényben is a Tipsport Ligában versenyez majd.

Kapcsolódó cikkek