A sikereket és a fejlesztéseket összegezték a vitorlázók

A sikereket és a fejlesztéseket összegezték a vitorlázók

Az év kiemelkedő sikereiről, illetve a fejlesztésekről esett szó elsősorban a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) évadzáró sajtótájékoztatóján Pécsett.

Az összegzésre azért került sor pénteken a baranyai megyeszékhelyen, mert az Orfűi Vitorlás Egyesület nemrégiben jelentős támogatást nyert el, melyet fejlesztésre fordít. Az Orfűi-tavon 1967-ben kezdődött a vitorlás élet, amely a nyolcvanas évek elején virágzott. Amint az – a szövetségi tájékoztatás szerint – elhangzott, most sokoldalú összefogással igyekeznek visszahozni a sikereket és minél több embert, minél több fiatalt megnyerni a vitorlás sportnak. Az elmúlt években elkezdett fejlesztések jövőre folytatódnak, többek között móló épül.

Kollár Lajos, a szövetség elnöke bevezető szavai után telefonon köszöntötte a Spirit of Hungary fedélzetén Barcelonába érkezett Fa Nándort, aki versenyzőtársával, az új-zélandi Conrad Colmannel december 31-én rajtol a Barcelona World Race páros földkerülő versenyen.

    Holczhauser András, az MVSZ főtitkára beszámolójában emlékeztetett rá, hogy a sportág hazai képviselői öt világbajnoki címet nyertek a különböző korosztályokban, Berecz Zsombor pedig – a magyar sportolók közül másodikként – Finndingiben indulási jogot szerzett a riói olimpiára. A magyar vitorlázók a győzelmek mellett hét világ-, illetve Európa-bajnoki érmet gyűjtöttek be különböző hajóosztályokban, elsősorban utánpótlás korosztályos világversenyeken.

Elhangzott az is, hogy 2015 őszén Balatonfüreden egy iskolai osztályban megkezdődik a vitorlás sport oktatása, a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal idén megalapozott és szerződésben is rögzített partneri kapcsolat pedig reményt ad arra, hogy a hajózást érintő szabályozások ésszerűsítésében is szerepet kap a szövetség. Amire megítélése szerint már csak azért is szükség van, mert az MVSZ nemcsak a versenyvitorlázókkal foglalkozik, hanem nagyon erős a tömegsportbázis is: legalább huszonötezren vitorláznak a versenysporton kívül.

Kapcsolódó cikkek