Ő lett 2018 legjobb vízilabdázója

Ő lett 2018 legjobb vízilabdázója

A válogatott játékostársak szavazatai alapján is Varga Dénes, az FTC-Telekom Waterpolo olimpiai bajnoka volt a tavalyi esztendő legjobb vízilabdázója.

A vlv.hu szaklap tizedik alkalommal intézett körkérdést a nemzeti csapatban az előző évben szereplő játékosokhoz, a 25 megkérdezett csaknem 75 százaléka gondolta úgy, hogy a zöld-fehérekkel minden fronton – a bajnokságban, a Magyar Kupában, az Eurokupában, az Európai Szuperkupában, a magyar Szuperkupában – győztes 31 éves Vargánál – akit a szövetség is a legjobbnak látott – senki sem nyújtott jobb teljesítményt tavaly. A legjobb játékos címért két-két szavazatot kapott még Nagy Viktor és Zalánki Gergő, és egyet a tavalyi győztes Vámos Márton. A társak szerint

az év gólját is Varga Dénes lőtte, amikor a Miskolc elleni bajnokin csavarral a félpályáról talált be.

“Természetesen örülök, ahogy az összes korábbi elismerésnek, de még egyszer elmondom, ezek akkor érnek valamit, ha a csapat, amelyben játszom, sikeres. Ez maximálisan igaz volt a 2018-as évre, úgyhogy ezzel az utolsó körös elismeréssel le is zárnám a tavalyi évet, kezdődjék a 2019-es esztendő”

– idézte a honlap Varga Dénest.

Az év mérkőzése a válogatottak szavazatai alapján a berlini világkupa magyar-szerb elődöntője (12-11) volt, ez a találkozó nem sokkal előzte meg a rangsorban a Ferencváros-Olympiakosz Európai Szuperkupa-döntőt és a barcelonai Európa-bajnokság spanyol-szerb fináléját.

A magyar játékosok az év kellemes csalódásának a világkupa-győzelmet választották, a legnagyobb csalódásnak pedig az ezt megelőző Európa-bajnoki szereplést, Barcelonában csak a nyolcadik lett a válogatott.

A válogatottak szerint a legjobb nem magyar játékos a montenegrói Aleksandar Ivovic volt,

míg az E.ON férfi ob I-ben szereplő idegenlégiósok közül a Ferencvárost erősítő ausztrál Aaron Younger 2015, 2016 és 2017 után sorozatban negyedszer lett a legjobb.

Kapcsolódó cikkek