Győzelemmel rajtolt az OSC

Győzelemmel rajtolt az OSC

Győzelemmel kezdte meg szereplését az OSC a férfi vízilabda Bajnokok Ligájának második selejtezőkörében. Az újbudaiak a hazai környezetben zajló négycsapatos torna nyitónapján a nagyváradi együttest verték meg öt góllal.

Eredmény, 2. selejtezőkör, D csoport, 1. forduló:
A Híd-OSC-Újbuda – Nagyvárad (romániai) 12-7 (5-0, 4-3, 2-0, 1-4)
Az OSC góldobói: Bátori 4, Brguljan, Salamon, Decker 2-2, Graham, Hegedűs 1-1

A találkozó a Kondorosi úti Nyéki Imre Uszodában hazai szempontból remekül indult, hiszen az összességében négyszer eredményes Bátori Bence második akciógólja nyomán már 4-0-ra, majd újabb találatokkal 7-0-ra vezetett az OSC, amelynek csak a meccs 11. percében vette be a kapuját a romániai együttes (7-1). A nagyszünetre 9-3-ra módosult az állás, majd a harmadik nyolc perc – az elsőhöz hasonlatosan – úgy pörgött le, hogy az ellenfél nem lőtt gólt. A befejező negyedben – a 11-3-as vezetés birtokában – már kiengedve pólózott a hazai együttes, így a Nagyvárad szépíteni tudott az eredményen. Szombaton – 16.30-tól – a magyar csapat az orosz Kazannyal játszik. A négyesből az első két helyezett jut tovább a BL harmadik selejtezőkörébe.

A másik pénteki mérkőzésen:
Kazany (orosz)-Duisburg (német) 17-10 (4-3, 6-0, 3-4, 4-3)

később:
F csoport, Kragujevac:
Radnicki Kragujevac (szerb) – Szolnoki Dózsa-Közgép 18.30

Kapcsolódó cikkek