Sikerekről és kudarcokról a kajak-kenu szövetség elnöke

Sikerekről és kudarcokról a kajak-kenu szövetség elnöke

Baráth Etele szerint 2010 a kajak-kenu sikeres éve volt, de a sikerek mögött a gondok is világossá és tapinthatóvá váltak.

etele

Baráth Etele

A sportág szövetségi elnöke az MKKSZ honlapján így kezdi évértékelőjét: mondta: “Kétségtelenül jó szezont zártunk, bár nem lábadhat könnybe a szemünk a sikerektől. A női kajakosok teljesítményéről mindent elmondanak azok a páratlan eredmények, amelyeket elértek a világversenyeken, nem véletlen, hogy az év sportolója választáson Janics Natasa megkapta az év női sportolója címet és Kovács Katalinnal megválasztották őket az év csapatának is. Az női aranyérmek mellett a hihetetlen vb-ezüstérmek szezonja volt az idei esztendő. Az olimpia előtt két évvel a bombaerős mezőnyben K-2 1000 méteren Vereckei Ákos és Kammerer Zoltán bizonyította be, hogy még mindig lehet rájuk építeni, biztos vagyok benne, hogy ott lesznek az esélyesek között a londoni olimpián is. Vajda Attila végigszenvedte a szezont, a vb-n viszont megrázta magát és C-1 1000 méteren csak pár centire maradt le az aranyról. Azokban az olimpiai versenyszámokban viszont, ahol nem jutottunk be a vb-döntőbe, sürgős változtatásra van, illetve volt szükség. Főleg a férfi kajakosoknál váltak világossá és tapinthatóvá a gondjaink 2010-ben. Ezek a problémák kikövetelik a kajak-kenu sport szakmai vezetésétől, hogy ne legyen széthúzás, egy felé menjen a sportág, mert ez a siker záloga a jövő évi, szegedi kvalifikációs világbajnokságon és a 2012-es nyári olimpiai játékokon.”

    Az idei világversenyeken összesen 66 aranyérmet gyűjtöttek a magyar versenyzők a különböző szakágakban és korosztályokban.
 

 kajak

 “Iszonyatos szám a 66 elsőség. Jól látható, hogy a kajak-kenu sportág utánpótlása rendkívül erős. Külön ki kell emelnem az U23-as és ifjúsági válogatott idei Európa-bajnoki szereplését, valamint név szerint Farkasdi Ramónát és Tótka Sándort, akik aranyérmet nyertek az első ifjúsági olimpián Szingapúrban. Emellett eredményes és nagyon színvonalas sárkányhajó világbajnokságot rendeztünk idén Szegeden, ahol a profi versenyzőkön kívül megmozdult a fél ország. Kiemelkedően jól szerepeltek a maratoni versenyzőink, a szlalom szakágban is megjelentek tehetségek, és a raftingban is voltak sikereink.” – fogalmazott Baráth Etele.

Sikerek nemcsak a vízen voltak idén az MKKSZ-ben, hanem a parton és a sportdiplomácia vonalán is.

“Először is ki kell emelnem, hogy a szövetség nagyon fegyelmezett gazdálkodást folytatott idén is. Kimagasló eredménynek tartom, hogy az év elején befejeződött a Gubacsi-beruházás, a létesítményt birtokba vették az élversenyzők és egyre többen használják olyanok is, akik a szabadidejüket szeretnék a vízen tölteni. A sportolók jövője szempontjából jelentős eredmények tartom a Semmelweis Egyetemmel kötött megállapodásunkat is, világszínvonalú orvosi háttér állt fel a válogatott mögött. Szintén örömteli, hogy hosszú évek útkeresése jól működik a szövetség belső és külső PR és kommunikációs tevékenysége és nem utolsó sorban sikeres a sportdiplomáciánk, hiszen szakmai alelnökünket, Vaskuti Istvánt ismét megválasztották az ICF, vagyis a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség első alelnökévé” – zárta az óév értékelését az MKKSZ vezetője.

Kapcsolódó cikkek