Újabb londoni kvóta

Újabb londoni kvóta

Ligeti DánielLigeti Dániel döntőbe jutott a szabadfogású birkózók 120 kg-os súlycsoportjában, így londoni kvótát szerzett a Szófiában zajló olimpiai selejtezőn.

Ligeti a legjobb négy között ugyanolyan energikusan és ellentmondást nem tűrően birkózott, mint korábbi két meccsén, ennek köszönhetően ugyanúgy két menetben győzte le az ukrán Olekszandr Hocianivszkijt, mint előző két riválisát. Az idén Eb-ezüstérmes magyar nem bízta a véletlenre a kvóta megváltását: az első menetben hátára döntötte ellenfelét, aki ugyan utána kiszabadult a szorításból, de a mögékerülésre csak egy pontot kapott (3-1). A második két percben is addig mozgatta riválisát Ligeti, mígnem ismét a hátán “landolt” az ukrán, aki ezt követően hiába küzdött nagy elánnal, a 22 éves magyar könnyedén bontotta a fogásait és szerelte a próbálkozásait.

A másik magyar elődöntős, a kötöttfogásúak 60 kilós kategóriájában szereplő Kozák István elszalasztotta lehetőségét, hogy ezen a viadalon megváltsa londoni repülőjegyét, mivel kikapott az azeri Kamran Mammadovtól, aki 2010-ben junior vb-t nyert, idén pedig – újoncként – ötödik volt az Eb-n. Az álló harcban mindkét fél óvatos volt, ezért nem akadt értékelhető akció. Kékmezesként Kozák térdelt le elsőként: sokáig kiválóan védekezett, de az utolsó másodpercekben Mammedovnak sikerült kiemelnie és eldobnia őt (0-2). A folytatásban is eredménytelen maradt az “álló háború”, ezúttal Kozák volt felül, de ő nem tudta kihasználni az előnyösebb helyzetet (0-1), így kikapott. A nap korábbi két magyar-azeri csatája Bácsi Péter győzelmével és Lőrincz Tamás vereségével 1-1-re zárult az első fordulóban. 

Ligeti sikere a sportágnak a negyedik, a szakágnak pedig az első ötkarikás indulási jog megszerzését jelentette, ugyanis a tavalyi, isztambuli világbajnokságon már londoni kvótát szerzett a kötöttfogásúak közül Módos Péter (55 kg) és Deák Bárdos Mihály (120), továbbá a nőknél Sastin Marianna (63). Szófiában minden súlycsoportban csak a döntősök szereznek olimpiai részvételi jogot. Azoknak, akik vereséget szenvednek a fináléba vezető úton, még két lehetőségük marad: a jövő hétvégén a kínai, valamint a két hét múlva esedékes helsinki kvalifikációs versenyen válthatják meg londoni repülőjegyüket.

Kapcsolódó cikkek