Megvan a 2013-as magyar kvóta

Megvan a 2013-as magyar kvóta

Vass Dóra

A vb-n egyébként a legjobb 24-be jutott versenyzők lettek kvótások, erről a sportág nemzetközi szövetsége értesítette az érintetteket. Az olimpián kívüli sportágak világversenyét mindig a nyári olimpiát követő évben rendezik meg, 2013-ban a kolumbiai Cali ad majd otthont az eseménynek. “Volt szerencsém a legutóbbi játékokon is részt venni. Óriási élmény volt képviselni Magyarországot Tajvanon. Az ott elért 13., illetve 14. helyezéseken szeretnék majd javítani 2013-ban” – mondta a Nemzeti Sportszövetség sajtószolgálatának Vass, aki a londoni olimpián is szeretne indulni. “Januárban az előolimpián lesz lehetőségem olimpiai kvótát szerezni, azon dolgozunk, hogy ez sikerüljön” – tette hozzá.

A ritmikus gimnasztika egyébként az egyetlen olyan sportág, amely az olimpia és a Világjátékok programján is szerepel. A 2017-es Világjátékok megrendezésére Magyarország is pályázott. Budapest és Gödöllő közösen lenne a házigazda. A játékoknak azonban még a lengyelországi Wroclaw és a Dél-Afrikai Fokváros is otthont adna. A Nemzetközi Világjátékok Szövetsége januárban hozza meg döntését arról, hogy hol bonyolítják majd le a hat év múlva esedékes világversenyt.

Kapcsolódó cikkek