Lovassy Krisztián, Pelikán János és Kusztor Péter is elindul

Lovassy Krisztián, Pelikán János és Kusztor Péter is elindul

Húsz csapat százhúsz versenyzője áll rajthoz a 44. Alisca Bau Gemenc Nagydíj nemzetközi országúti kerékpáros versenyen, amelyet május 24-étől 26-áig rendeznek Szekszárdon.

Az esemény pénteki sajtótájékoztatóján Szilasi László versenyigazgató elmondta, tizenöt külföldi, köztük egy tengerentúli és öt hazai csapat kerékpárosai versenyeznek a nagydíjért, amely a Tour de Hongrie mellett a második UCI-kategóriás viadal Magyarországon. A hazai indulók között ott lesz a magyar bajnok Lovassy Krisztián, továbbá Pelikán János és Kusztor Péter. A mások mellett szlovén, cseh, olasz csapatokat felvonultató nemzetközi mezőny kiemelkedő tagja a cseh Elkov-Author csapat színeiben induló Jan Barta, és rajthoz áll a tavalyi nagydíj győztese, az olasz Filippo Tagliani is.

A versenyigazgató a korábbinál hosszabb és látványosabb futamokat ígért. A nagydíj május 24-én este Szekszárdon egy két kilométeres sprintversennyel kezdődik, majd május 25-én 162, 26-án pedig 131 kilométeres mezőnyversenyt kell teljesíteniük a kerékpárosoknak, majd az egy kilométeres,szekszárdi kritériumverseny zárja a küzdelmeket. A mintegy 3,5 millió forintos összdíjazású versenyt élőben közvetíti a magyar Sport TV, és műsoridőt kapott a cseh sporttelevízióban is.

Kapcsolódó cikkek