Konkrét terve van az Európai Labdarúgó Szövetségnek

Konkrét terve van az Európai Labdarúgó Szövetségnek

Aleksander Ceferin, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke kijelentette, hogy konkrét tervük van a szezon befejezésére.

“A helyzet rendkívüli, és nem fogunk úgy tenni, mintha nem az lenne”

– mondta a beIN Sports televíziónak a szlovén sportvezető.

Ceferin megerősítette, hogy a koronavírus-járvány kapcsán kialakult kényszerszünet miatt módosítani fogják a Financial Fair Play elnevezésű szigorú pénzügyi szabályrendszerüket.

“Fontosnak tartjuk, hogy változtassunk rajta, mert a helyzet a klubok számára sem könnyű, és mindannyian egy csónakban evezünk”

– mondta, de konkrétumokat egyelőre nem közölt.

Ceferin ismét leszögezte, hogy az UEFA-nak szándékában áll befejezni a jelenlegi idényt, és ha a közegészségügyi helyzet nem romlik augusztusig, akkor ez megvalósítható lesz.

“Konkrét tervünk van az európai szezon befejezésére, és azt hiszem, hogy a nemzeti ligák többsége, legalább nyolcvan százaléka is a pályán fogja befejezi az idényt”

– magyarázta.

Hozzáfűzte, az UEFA végrehajtó bizottsága fogja megerősítse a módosított versenynaptár dátumait, majd úgy vélekedett: jelen állás szerint a történtek nem lesznek különösebb hatással a következő szezon ütemtervére.

“A naptárunk nagyon sűrű, nincs sok helyünk a változtatásokra, de véleményem szerint erre nem is lesz szükség”

– hangsúlyozta.

Kapcsolódó cikkek