fotó: pixabay.com

Hétvégén a futóké lesz a főváros

Hétvégén a futóké lesz a főváros

Szombaton és vasárnap rendezik meg a 36. Spar Budapest Maraton Fesztivált, így a futóké lesz a főváros a hétvégén.
Két nap alatt kilenc távon indulhatnak a futni vágyók.

Bár a tavalyihoz képest idén szabadabb körülmények között rendezheti meg a fesztivált a Budapest Sportiroda, de csak védettségi igazolvánnyal lehet részt venni az eseményen. A rendezők a szokásosnál kevesebb indulóra, de így is 10 000 fölötti létszámra számítanak, az utazási korlátozások ellenére már több mint 700 külföldi futó nevezett. Az előző években megszokott maratoni útvonalat – a Lánchíd felújítása miatt –  módosítani kellett, a Duna két partján haladnak majd a versenyzők, átfutva a Margitszigeten.

Szombaton a családi programoké és a rövidebb távoké lesz a főszerep, ezen a napon rajtol a minimaraton (5 km), a 10 kilométer, és a 4×2 kilométeres váltó, lesz családi futás, esélyegyenlőségi futam, maratonka és gyalogolni is lehet.

Vasárnap 9 órakor indulnak a klasszikus táv résztvevői a Pázmány Péter sétányról, hozzájuk csatlakoznak majd a 30 kilométeresek. Idén is sok újonc jelentkezett, több mint 700-an fognak neki vágni a 42,195 kilométernek, köztük Cser Krisztián operaénekes, Tankó Erika és Herman Flóra színésznők. Ezt a távot nemcsak egyéniben, hanem párban vagy négyfős váltóban is megtehetik a versenyzők.

Lesznek visszatérők is, mint a 25-szörös volt válogatott labdarúgó Dombi Tibor, aki a “42 évesen 42 kilométer” kampány részeként futott először, azóta pedig már rutinos maratonistának számít.

Kele Géza felvidéki amatőr futó pedig a 200. hivatalos maratonját fogja lefutni vasárnap. A helyszínen felállítanak egy emléksátort is az idén elhunyt világbajnok tájfutó, a Nemzet Sportolója, Monspart Sarolta tiszteletére.

Kapcsolódó cikkek