Erre vágyik Balázs Attila

Erre vágyik Balázs Attila

Grand Slam-torna főtábláján szeretne játszani az idén a magyar sportoló, a férfi tenisz világranglista 131. helyezettje.

“Tavaly az év elején sérült voltam, elég kilátástalannak tűnt minden, ehhez képest összességében pozitívan tekintek most vissza”

– mondta szerdán az M4 Sport Sporthíradó című műsorában a 31 éves magyar játékos, aki 2019-ben Umagban döntőt, Budapesten pedig negyeddöntőt vívott, majd sorsdöntő meccset nyert szeptemberben az Ukrajna elleni Davis Kupa-osztályozón.

“Előzőleg majdnem kilenc hónapig nem versenyeztem, de éreztem, hogy meccsről meccsre jobban megy a játék, a nyárra elértem a bombaformát, és hat hónapot padlógázzal végig tudtam csinálni.”

A hallatlanul izgalmas budapesti DK-párharcról Balázs Attila felidézte, sosem játszott 2-2-es állásnál sorsdöntő meccset, így örök emlék marad számára a két nap alatt kiharcolt győzelem Ilja Marcsenko ellen.

“Ezzel megadtuk magunknak a sanszot, hogy idén márciusban selejtezőt vívjunk, amelyre szerencsére idehaza kerül sor Belgium ellen. Ennek igen nagy lesz a tétje, hiszen ha nyerünk Debrecenben, akkor ott lehetünk Madridban az év végi Davis Kupa-döntőn”

– fejtette ki hozzátéve, nagy kérdés, hogy az ellenfél legjobbja, David Goffin vállalja-e a játékot, de azért is választották a belgák számára kedvezőtlen salakos borítást, mert akkor talán Goffin el sem jön Magyarországra.

Ami az egyéni terveit illeti, az MTK játékosa közölte, hamarosan két challenger-tornán indul Thaiföldön, és azért nem az Australian Open selejtezőjét választotta, mert így vélhetően több pontot tud majd gyűjteni.

“Ha jól sikerül az év eleje, és bejutnék a top 100-ba, akkor főtáblás lehetnék a Roland Garroson. A Grand Slam-főtábla egyelőre kimaradt a karrieremből, és nagy hiányérzet maradna bennem, ha nem jönne össze”

– fűzte hozzá.

Kapcsolódó cikkek