A Genfből hazatérő Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke a Liszt Ferenc-repülőtéren 2014. szeptember 19-én, fotó: Illyés Tibor/MTI (archív)

Csányi Sándor kitart Marco Rossi mellett

Csányi Sándor kitart Marco Rossi mellett

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke kijelentette, Marco Rossi akkor is a válogatott szövetségi kapitánya marad, ha a csapatnak nem sikerül kijutnia a jövő évi, részben hazai rendezésű Európa-bajnokságra.

“Talán nem a legjobb vezetői magatartás, hogy egy ilyen döntő meccs előtt mondom, de én akkor is számítok Marco Rossi munkájára, és azt gondolom, hogy az elnökség is osztja a véleményemet, ha most nem jutnánk ki az Európa-bajnokságra”

– nyilatkozott a közmédiának az MLSZ elnöke.

Hozzátette, jó kapitánynak tartja az 55 éves olasz szakembert, aki szerinte “beleugrott a mélyvízbe”, mert minden előkészület és barátságos mérkőzés nélkül kellett elkezdenie a válogatottal a Nemzetek Ligája-sorozatot.

“Én azt gondolom, hogy úgy járunk jól, ha megtartunk egy olyan embert, aki tudja motiválni a játékosokat és elfogadják a szurkolók”

– jelentette ki Csányi Sándor. Kiemelte,

Rossi “érti a szakmáját, ezt bizonyította már a magyarországi és a szlovák bajnokságban is.”

“Azt gondolom, hogy egy szövetségi kapitánynak hosszú távon kell tudni építkezni”

– mondta az MLSZ elnöke, akivel az M4 Sport készített hosszabb interjút, ezt vasárnap 16 órakor, a Sport7 című műsorban láthatják a nézők.

Kapcsolódó cikkek