Már a második fordulóban van a magyar teniszező

Már a második fordulóban van a magyar teniszező

Babos Tímea bejutott a Melbourne-ben zajló ausztrál nyílt teniszbajnokság második fordulójába.

A világranglistán 66. magyar játékos hétfőn 1 óra 42 perces mérkőzésen, két rövidítéses szettben verte az 58. helyen álló tunéziai Onsz Dzsabúrt.

“Mindenért meg kellett küzdeni: nehéz körülmények között játszottunk, meleg volt, +szállt+ a labda”

– nyilatkozta honlapján Babos.

“Ez egy nagyon értékes győzelem, küzdöttem, akartam. Nem játszottam a legjobb teniszemet, de nem számított, mert pozitív tudtam maradni. Az ellenfelemnek volt több esélye az első szettben, mégis nyugodt maradtam, higgadtam játszottam. A második játszmában volt egy olyan játék, amikor minden megfordult, ellenfelem egyre jobban teniszezett. Én pedig izgultam. De összeszedtem magam”

– tette hozzá.

A párosban címvédő teniszező kifejtette, büszke a győzelemre, mivel nem a legjobb játékával sikerülni győznie, és elsősorban a mentalitásával és a hozzáállásával lehet elégedett.

“Várom a következő mérkőzést Sloane ellen, valószínűleg kiemelt pályán lesz”

– utalt arra Babos, hogy a következő ellenfele az ötödik helyen kiemelt, 2017-ben US Open-bajnok amerikai Sloane Stephens lesz, akivel 2010-ben juniorként  három Grand Slam-tornát nyert párosban.

Eredmény:
1. forduló (a 64 közé jutásért):
Babos Tímea-Onsz Dzsabúr (tunéziai) 7:6 (7:5), 7:6 (7-3)

Kapcsolódó cikkek