A legjobb magyar vitorlázó vallomása a sikerről

A legjobb magyar vitorlázó vallomása a sikerről

illusztrációA mezőny egyik leggyorsabb hajójával és jó taktikával sikerült nyerni a Soling-világbajnokságon a hollandiai Muidenben. Így fogalmaztott Litkey Farkas vitorlázó vasárnap az M1 aktuális csatornán.

A vitorlázó elmondta, egy gyors hajóval lehet “konzervatívan” vitorlázni, nincs szükség szélsőséges stratégiára. Hajójukat úgy jellemezte, taktikus és fordulékony, illetve az is segítette a győzelmet, hogy az orr- és a fővitorla is automata, így minden széljárásra azonnal reagálhattak. Hozzátette, a hajó tömege viszonylag nagy, ami szintén a fordulókat segítette. 

A Litkey Farkas – Vezér Károly – Oroszlán Gábor hármas, amely júliusban az Európa-bajnokságon is a legjobbnak bizonyult, 2013 és 2015 után harmadik vb-címét szerezte a nem olimpiai hajóosztályban. A 13 ország 35 hajóját felvonultató mezőnyben a Litkey vezette Team PreVital a nyolc futamból egyet megnyert, háromszor a második, kétszer a harmadik helyen ért célba.

Kapcsolódó cikkek