3D-ben a magyar bajnok

3D-ben a magyar bajnok

vajda Attila

Az eseményen elhangzott, Magyarországon elsőként a kajak-kenu szövetség mutat be sporttémájú 3D-s reklámfilmet, amelyet augusztus közepéig a Cinema City hálózatába tartozó budapesti és szegedi mozikban vetítenek le minden film előtt, a 3D mellett “hagyományos” kétdimenziós változatban is.

Deák Lajos, a film producere azt mondta, tudomása szerint sporttémájú 3D-s filmet eddig még sehol a világon nem forgattak. A mintegy egyperces reklámfilm levetítése után Vajda elmondta, hogy kaszkadőr is segítette a munkáját, mert egy mozzanatot az edzője, Vécsi Viktor veszélyesnek tartott, ezért Vajda alkatának megfelelő személyt kellett találni a “falba csapódós” jelenethez. Az olimpiai bajnok kenus beszélt arról is, hogy a sikertelen Európa-bajnokság nem törte le, az is csak egy felkészülési állomás volt, s a vb-ig hátralévő harmincnégy napban hetvennyolc-nyolcvan edzést teljesít még.

Vajda Attila a forgatás alatt

Vajda Attila a forgatás alatt

A sajtótájékoztatón Baráth Etele, az MKKSZ elnöke úgy fogalmazott, bár az augusztus 17. és 21. között sorra kerülő szegedi vb a csúcsverseny, addig is még két rangos esemény lesz: péntek este ismét megrendezik a Kolonics-emlékevezést, amellyel a pekingi olimpia előtt tragikus körülmények között elhunyt olimpiai bajnok kenusra emlékeznek, a hétvégén pedig Szolnokon lesz az országos bajnokság, amely a nem olimpiai számokban válogató a szegedi vb-re.

A vb-vel kapcsolatban az elnök azt mondta, hogy az előkészületek jól haladnak, a jegyek is kelendőek, az A és B lelátóra szóló belépők már szinte teljesen elfogytak. A sajtótájékoztatón jelen volt a vb-kampány másik két ötkarikás bajnok plakátarca, Kammerer Zoltán és Kovács Katalin is. Kammerer arról beszélt, hogy az Eb óta megemelték az edzéstávot és bizakodva várják a szegedi vb-t.

Kovács Katalin bevallotta, hogy a hazai válogató után volt benne némi rossz érzés, de az Eb sikere feldobta, plusz energiát adott neki a vb-re. Mivel a hétvégi ob-n nem muszáj elindulnia, közös döntés alapján, a vb érdekében kihagyja a versenyt. Amint azt mondta, nem is emlékszik rá, pályafutása során volt-e olyan ob, amelyen nem indult.

Kapcsolódó cikkek