A vadon élő állatokat formázó célpontokról elnevezett, háromdimenziós (3D) íjász-világbajnokságot rendeznek 2020 augusztusában Szekszárdon mintegy 600 versenyző részvételével, a verseny lebonyolításáról pénteken kötött megállapodást a magyar szövetség és a tolnai megyeszékhely önkormányzata.
Ács Rezső (Fidesz-KDNP), Szekszárd polgármestere a megállapodás aláírása előtt elmondta,
a város pénzzel és természetben is támogatja a vb rendezését, amelyre a segítőkkel együtt mintegy ezer résztvevő érkezik Szekszárdra.
Vánky Sebastian, a szövetség elnöke beszámolt arról, hogy várhatóan 20-25 ország versenyzői lesznek jelen az ötnapos eseményen, amelyen több mint húsz kategóriában versenyeznek majd. A mezőnyben 300 magyar íjász részvételére számítanak.
A selejtezőket öt, természetes helyszíneken felállított pályán rendezik meg, a kategóriák hat legjobbját felvonultató döntőt a városi sportcsarnok mellett a közönség is figyelemmel kísérheti.
A 3D-s szakágban 2018 augusztusában a göteborgi Európa-bajnokságán nyolcfős magyar csapata vett részt, Hegedűs Károly aranyérmet szerzett.