Ismét emberfeletti teljesítményt nyújtott a kövesdi vasember

Ismét emberfeletti teljesítményt nyújtott a kövesdi vasember

Másfél fokos vízben közel fél kilométert úszott Bajzát László a mezőkövesdi Kavicsos-tóban. Az extrém bemutatót a felsőzsolcai árvízkárosultak javára ajánlotta a közelmúltban „Év emberének” megválasztott tűzoltó. 

Bajzát László

Bajzát László először tavaly júniusban bizonyította be, mekkora szíve van, amikor a Felsőzsolcát elöntötte a víz. Több társával együtt azonnal az emberek és az állatok mentésére sietett. Aztán néhány hónappal később óriási kihívásra vállalkozot, átúszta a Gibraltári szorost. Az elmúlt években pedig már háromszor bizonyította kitartását a Kavicsos-tó jege alatt. A felsőzsolcai katasztrófa olyan mély nyomot hagyott a kövesdi vasemberben, hogy a negyedik Kavicsos-tó átúszását az árvízkárosultakért rendezte meg. 

Idén is jég alatti úszásra készült, de a szeszélyes időjárás közbeszólt és a bemutató időpontjára  teljesen elolvadt a tó jege. De így sem volt könnyű dolga. A levegő hőmérséklete épp csak a 6 fokot súrolta, míg a víz hőfoka csupán 1,5 fokig emelkedett. 

Az embert próbáló feladatra közel 2000 kíváncsi néző érkezett. Felsőzsolcáról csaknem 70 ember jött el egy támogató segítségével, hogy megnézzék, hogyan teljesít segítőjük a szinte fagyos vízben. Bajzát László idén is zökkenőmentesen teljesítette kitűzött célját, amelyben a Neptun Speciális Mentőbúvár csapata is segédkezett. A különleges teljesítményt természetesen hosszas, 12 hetes felkészülés előzte meg, 

A szervezők a bemutató után ebédre hívták a felsőzsolcai vendégeket, amelyet egy a katasztrófáról megemlékező vetítéssel tettek „személyesebbé”.  A kövesdi vasember tervei között ismét egy külföldi út szerepel. 2011-re a Missinai-szorost szeretné átúszni.

Kapcsolódó cikkek