fotó: pixabay.com

Indul az ultimate frizbi NB I

Indul az ultimate frizbi NB I

Szombaton kezdődnek meg az ultimate frizbi első osztályú küzdelmei, az októberig tartó szezonban körmérkőzéseken mérik össze tudásukat a csapatok.
A Magyar Repülő Korong Szövetség tájékoztatása szerint idén már nyolc felnőtt – négy fővárosi és négy vidéki – egyesület indul a bajnokságban.

A szövetség idén próbajelleggel meghirdette a “kispályás” ultimate 4s liga frizbi bajnokságot is. Így egész Európában Magyarországon próbálhatják ki először bajnoki rendszerben az “olimpiai szakágat” a felnőtt csapatok. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) ugyanis – a tájékoztatás szerint – azt kérte a játékokon való szereplés érdekében a sportági világszövetségtől (WFDF), hogy a frizbicsapatot alkotó játékosok számát csökkentse. A döntés értelmében 25×75 méteres pályán négytagú együttesek játszanak 2×18 percet. Csapatonként két férfi és két nő van egyszerre pályán.

Valószínűleg ez az új szakág debütálhat a 2028-as Los Angeles-i olimpiai játékokon, így kiemelt jelentőségű, hogy Magyarországon már idén versenyhelyzetben tanulhatják az új szakág elemeit a sportolók.

Ebben a bajnokságban hat egyesület négy fordulóban csap össze, valamennyire ingyenes a belépés a nézőknek.

Kapcsolódó cikkek