fotó: pixabay.com

Hazai győzelemmel kezdte a döntőt a címvédő

Hazai győzelemmel kezdte a döntőt a címvédő

A Sopron Basket hazai pályán 14 ponttal legyőzte a DVTK-t a női kosárlabda NB I döntőjének pénteki nyitányán.

Eredmény, döntő, első mérkőzés:

Sopron Basket-Aluinvent DVTK 74-60 (18-13, 17-11, 18-15, 21-21)

a legeredményesebb játékosok: Casas 18, Turner 16, illetve Skoric 22, Mokango 18

A finálé egyértelmű esélyese a Sopron volt, amely nemrég a hazai rendezésű Euroliga Final Fourban a negyedik helyen végzett, ezúttal pedig sorozatban az ötödik, összességében pedig a huszadik fináléjára készült. Roberto Iniguez együttese mellett szólt az is, hogy imponáló, 22/0-s győzelmi mérleggel nyerte meg az alapszakaszt, majd a negyeddöntőben a Cegléd és az elődöntőben a ZTE ellen sem vesztett mérkőzést, azaz 26/0-s mutatóval várta a döntőt.

Közben február végén három győzelemmel begyűjtötte nyolcadik aranyát a győri Magyar Kupában.

A DVTK 18/4-es mérleggel végzett az alapszakasz második helyén, aztán a rájátszásban előbb 2-0-s összesítéssel verte az NKE-FCSM Csatát, a négy között pedig 2-1-gyel bizonyult jobbnak a CMB CARGO UNI Győrnél.

A pénteki találkozón gyorsan meglépett 10-2-re a Sopron, és a tíz pont körüli különbséget a nagyszünetig stabilan őrizte. A pihenőt követően sem változott a játék képe, így a DVTK nem tudott közelebb zárkózni. A hazai csapat időnként növelte a különbséget, s annak ellenére is magabiztosan nyert, hogy nem nyújtott kimagasló teljesítményt.
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó döntő második felvonására hétfőn 18.30-tól kerül sor Miskolcon.

Később, rájátszás, alsóház:
PINKK-Pécsi 424 – MTK Budapest 20.30

Kapcsolódó cikkek