A bajnoki mezőnyből az éllovas Juventus és a mögötte négy pont hátránnyal második Napoli kiemelkedik, mögöttük viszont óriási harc zajlik a harmadik és a negyedik, még Bajnokok Ligája-indulást érő helyért.
Jelenleg a Lazio a harmadik, vele azonos pontszámmal a Roma a negyedik, az ötödik Internazionale pedig egy ponttal követi őket. Ez azt is jelenti, hogy a Derby della Capitale, azaz a fővárosi rangadó győztese lépéselőnybe kerül a vesztessel szemben.
A bajnokságban ugyanúgy állnak, a hétközi események után mégis egészen más hangulatban várják a meccset, így talán a Roma tűnik valamivel esélyesebbnek. A Farkasok ugyanis fantasztikus sikert arattak kedden, amikor hazai pályán 3-0-ra legyőzték az FC Barcelonát, és ezzel bejutottak a Bajnokok Ligája elődöntőjébe. A Lazio ugyanakkor hiába utazott 4-2-es előnnyel Salzburgba, csütörtökön 4-1-re kikapott, így a negyeddöntőben kiesett az Európa Ligából.
A vasárnapi lesz a két gárda 170. egymás elleni hivatalos összecsapása. Az örökmérleg a bordó-sárgáknak kedvez: 60 döntetlen mellett 64 győzelmet arattak, míg a Lazio 45-öt. Ősszel a Roma 2-1-re nyert.
A hétvége másik kiemelkedő meccsét Milánóban rendezik, ahol a hatodik helyezett AC Milan a Napolit fogadja. A két együttes között óriási, 25 pontos a különbség, ami a dél-olasz csapat sikerét vetíti előre. A Milan azonban Gennaro Gattuso kinevezése óta remekel, december 13. óta egy meccset veszített el a Serie A-ban, méghozzá a címvédő Juventus ellenit, és legyőzte többek között az AS Romát is.
A Napoli tulajdonképpen mindent feladott ebben a szezonban azért, hogy bajnok lehessen. A csapat a BL-ben nem jutott tovább a csoportból, majd februárban gyorsan elbúcsúzott az EL-től is, miközben a bajnokságban ellenállhatatlanul menetelt. Maurizio Sarri együttesének lendülete azonban márciusra elfogyott, hiába vezette addig a tabellát, tavasszal eddig szinte egyik botlás jött a másik után, így jelenleg a Juventus mögött áll.
Mindezek ellenére a nápolyiak az esélyesebbek, a Milan ugyanis legutóbbi három meccsén nem tudott nyerni, míg Sarri tanítványai a múlt héten a hajárban fordítva 2-1-re legyőzték a Chievót.
A Juventus a kilencedik Sampdoriát fogadja vasárnap, vélhetőleg erősen zaklatott lelkiállapotban. A torinóiak szerdán Madridban nagyszerű játékkal 60 perc alatt ledolgozták az otthon összeszedett háromgólos hátrányukat, az utolsó pillanatban azonban Cristiano Ronaldo értékesített büntetője miatt kiestek a Bajnokok Ligájából.
A madridi drámai végjátékot a Juve futballistái látványosan rosszul élték meg, valamennyien rendkívül elkeseredetten és indulatosan nyilatkoztak a meccs után. Massimiliano Allegri vezetőedző ugyanakkor már akkor igyekezett hangsúlyozni, hogy gyorsan túl kell lépni a sérelmeken, és arra kell koncentrálni, hogy megnyerjék a bajnokságot és az Olasz Kupát is.
A Nagy Ádámot foglalkoztató Bologna az utolsó előtti Veronát fogadja.
Serie A, 32. forduló:
szombat:
Cagliari-Udinese 15.00
Genoa-Crotone 18.00
Chievo-Torino 18.00
Atalanta-Internazionale 20.45
vasárnap:
Fiorentina-SPAL 12.30
Sassuolo-Benevento 15.00
Bologna-Hellas Verona 15.00
AC Milan-Napoli 15.00
Juventus-Sampdoria 18.00
Lazio-Roma 20.45
Az állás:
1. Juventus 31 74-18 81 pont
2. Napoli 31 66-21 77
3. Lazio 31 75-40 60
4. AS Roma 31 50-26 60
5. Internazionale 31 50-22 59
6. AC Milan 31 43-36 52
7. Fiorentina 31 44-33 50
8. Atalanta 31 47-34 48
9. Sampdoria 31 50-46 48
10. Torino 31 46-38 45
11. Genoa 31 24-31 35
12. Bologna 31 35-43 35
13. Udinese 31 39-48 33
14. Sassuolo 31 21-51 30
15. Chievo 31 29-51 29
16. Cagliari 31 28-51 29
17. SPAL 31 30-52 27
18. Crotone 31 29-56 27
19. Hellas Verona 31 26-62 25
20. Benevento 31 26-73 13