Bajnok teniszezők

Bajnok teniszezők

tenisz

A budapesti Nemzeti Edzés Központban rendezett, 300 ezer forint összdíjazású keménypályás tornán a férfiaknál az első helyen kiemelt Filipenko egyórás meccsen verte Bíró Andrét a döntőben, így szettveszteség nélkül fejezte be az ob-t.
  
“Tavaly nehezebb dolgom volt, most fejben és technikailag is jobb vagyok. Voltak itt ATP-ranglistás játékosok, ez nagyjából egy nemzetközi Future-torna szintjének felel meg, úgyhogy örülök ennek a serlegnek” – nyilatkozta az MTI-nek a 22 éves, Davis Kupa-válogatott Filipenko, aki tavaly finálét játszott a szabadtéri ob-n is. 
A nőknél jóval nagyobb csatát hozott a Fed Kupa-csapattagok döntője, az első helyen kiemelt Jani végül 1 óra 45 perc alatt gyűrte le a másodikként rangsorolt Bukta Ágnest. Az MTK-t erősítő győztes az addigi négy mérkőzésén összesen csak nyolc játékot vesztett, a fináléban viszont derekasan megküzdött a fedettpályán és szabadtéren is címvédő riválisával.
   “Furcsa, de életem első ob-ján szerepeltem, a versenynaptáram most úgy alakult, hogy itthon vagyok. Az ellenfeleim közül kiemelném a negyeddöntős Udvardy Pannát, aki remek játékos, s a mai döntőben Ági is jól játszott, főleg ahhoz képest, hogy a napokban még betegeskedett” – összegzett a jövő héten már Franciaországban versenyző Jani, aki Filipenkóhoz hasonlóan 120 ezer forintot kapott sikeréért. A két bajnok a folytatásban párosban is érdekelt lesz, Jani oldalán Udvardy Pannával a Koleszár Zsófia, Matyák Fruzsina duóval, míg Filipenko és Borsos Gábor a Balla Péter, Kovács Márk kettőssel száll szembe a döntőben.

Eredmények, döntők:

férfi egyes:
Filipenko Viktor (Ábris 2010, 1.)-Bíró André (Diego VKE) 6:2, 6:2
    
női egyes:

Jani Réka-Luca (MTK, 1.)-Bukta Ágnes (Diego VKE, 2.) 6:3, 7:5

Kapcsolódó cikkek