fotó: Kovács Anikó/MTI Áder János köztársasági elnök pénteken látogatást tett a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntő szombati visszavágójára készülő MKB Veszprémnél.
Az államfő – miután megkoszorúzta a csapat meggyilkolt játékosának, Marian Cozmának emlékművét – megtekintette a péntek délelőtti edzést, amelyen dobott két hétméterest is – Fazekas Nándornak és Mirko Alilovicnak is betalált -, majd ajándékba kapott egy mezt.
“Óriási a tét, s azért jöttem, hogy ne csak a veszprémiek buzdítását hozzam el, hanem mindenkiét az országból, aki ma odafigyel a kézilabdára, legyen az női, vagy férfi, hiszen az ETO már ott van a döntőben, a Veszprémnek pedig minden esélye megvan rá, hogy bekerüljön – jelentette ki Áder János a játékosokkal folytatott beszélgetés után. Elárulta: nemcsak szereti a kézilabdát, de gimnazista korában játszotta is, mégpedig a győri ETO-ban. Hozzátette: ha szorítanak neki helyet, akkor szombaton a fiával a helyszínen tekinti meg a német Kiel elleni összecsapást.
“Remélem, hogy jelenlétem nem hozza zavarba a csapatot, hanem azt érzik, hogy fontos ez a mérkőzés. De biztos vagyok benne, hogy az ittlétem nélkül is beleadnak – ahogy mondják – apait, anyait és erőn felül fognak teljesíteni” – jegyezte meg a köztársasági elnök. A Veszprém a rivális otthonában rendezett első felvonáson 32-31-re kapott ki, a visszavágó szombaton16 órakor kezdődik, telt ház ötezer néző előtt.