A norvég Vipers lesz a Győr ellenfele az elődöntőben

A norvég Vipers lesz a Győr ellenfele az elődöntőben

A női kézilabda Bajnokok Ligája májusi, budapesti négyes döntőjének első játéknapján, az elődöntőben találkoznak egymással.

A két csapat azonos csoportban szerepelt a középdöntőben: a magyar együttes hazai pályán 33-29-re, idegenben pedig 33-26-ra győzött. A 23 BL-mérkőzés óta veretlen magyar csapat 12. alkalommal jutott elődöntőbe a legrangosabb európai kupasorozatban. A másik ágon az orosz Rosztov-Don és a francia Metz HB találkozik.

A sorsolást kedden rendezték a magyar fővárosban, a Sport Televízió stúdiójában.

A női BL hatodik budapesti négyes döntőjét május 11-én és 12-én rendezik. Az elődöntőket szombaton 15.15-től és 18 órától játsszák – a meccsek sorrendje a televíziókkal történő egyeztetés után válik hivatalossá -, másnap 15.15-től kerül sor a bronzmérkőzésre, 18 órától pedig a döntőre.

Kapcsolódó cikkek