Emelt összegű támogatás kap magyar focicsapat

Emelt összegű támogatás kap magyar focicsapat

Újpest jel

A szerződéskötéssel egybekötött pénteki sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a cég továbbra is a lila-fehérek gyémánt fokozatú támogatója lesz. A pontos összeget nem kívánták nyilvánosságra hozni a felek, annyit azonban elárultak, hogy a tavalyihoz képest emelkedett a támogatás mértéke. 

“Olyan időszakot élünk, amikor a sporttámogatás nem igazán népszerű a gazdasági szervezetek között. A GDF Suez azonban folyamatosan egy átgondolt politikával támogatja az utánpótlás-nevelést, komoly dolog egy hosszú távon gondolkodó szponzorral dolgozni” – nyilatkozta Csehi István, az Újpest FC ügyvezető igazgatója. Kovács Zoltán sportigazgató kiemelte, hogy Újpesten nagyszerű munkát végeznek a fiatalokkal, ezt jól mutatja, hogy az előző szezonban hét, a jelenlegiben pedig kilenc ifjú labdarúgó mutatkozott be lila-fehérben az élvonalban.

Újpesti focista

“Megfelelő referenciákat tudunk felmutatni az elmúlt két szezonból. Remélem, ennek a bizalomnak, amelyet most kaptunk, továbbra is meg tudunk felelni” – tette hozzá. Az együttműködés fő célja egyrészt az utánpótláscsapatok támogatása, másrészt a hátrányos helyzetű fiatalok számára sportolási és képzési lehetőséget kínálni. 

Kovács Zoltán a felnőtt csapattal kapcsolatban elmondta, hogy a klub célja, hogy a fiatal tehetségeket, akik már letették névjegyüket a bajnokságban, mint például Lázár Bence vagy éppen Barczi Dávid, és a szerződésekkel rendelkező futballistákat megtartsa.

Kapcsolódó cikkek