Csepeli futballsiker Palesztinában

Csepeli futballsiker Palesztinában

Csepeli Fc focista

“Nagyon örülünk, hogy a Csepel FC elfogadta a meghívásunkat. Szeretném megköszönni a klub részvételét a palesztin nép nevében, amely Puskás Ferenc végett nagy tisztelője a magyar labdarúgásnak” A magyar játékosok a torna alatt megismerték a palesztin embereket és kultúrát, ami bízunk benne, hogy erősíteni fogja a két ország barátságát”. – mondta Ahmed Abdelrazek palesztin nagykövet.

Csepeli FC csapat

A torna megnyeréséért a magyar csapat háromezer dollár értékű kupát kapott. A május 14. és 23. között rendezett tizenhat csapatos viadalra Afrikából, Dél-Amerikából és a közel-keleti országokból is érkeztek együttesek. A magyarok a csoportjukból palesztin, szenegáli és jordán riválist megelőzve jutottak tovább, ezt követően pedig az elődöntőben a palesztin első osztály bajnokát, a fináléban pedig egy palesztin középcsapatot múltak felül.

A torna nyitóünnepségén jelen volt Joseph Blatter, a FIFA svájci elnöke. “Palesztina jelesre vizsgázott vendéglátásból, ugyanis huszonnégy fős küldöttségünk minden elvárását teljesítették a szervezők. A futballtudás mellett szerencse is kellett a győzelemhez” – mondta Filó Tamás, a csepeliek két gólt szerző játékosa.