Bozsik Attila is ott lesz a világbajnokságon

Bozsik Attila is ott lesz a világbajnokságon

Bozsik Attilafotó: TelesportA kenus Bozsik Attila vasárnap begyűjtötte második „sikerét” 200 m-en a kajakosok és kenusok Eb- és vb-válogatójának második fordulójában, Szegeden, így biztosította a helyét a jövő hétvégi, belgrádi kontinensviadalon, illetve az augusztusi, szintén Szegeden sorra kerülő, olimpiai kvalifikációs világbajnokságon induló magyar csapatban. 

Bozsik párosban is nyert Horváth Gáborral, de mivel, ahogy Storcz Botond szövetségi kapitány az MTI-nek elmondta, egy távon belül nem lesz lehetőség a duplázásra, ebben a számban az ezúttal második Nagy Péter, Lantos Ádám duó szállhat majd vízre a szerb fővárosban.

Férfi K-2 200 m-en hétfőn úgynevezett szétlövés dönt a most győztes Sík Márton, Beé István kettős és az első körben diadalmaskodott Horváth Bence, Szomolányi Máté egység között. Utóbbi ezúttal csak harmadikként ért célba. Szintén pótválogatót rendeznek női K-1 1000 m-en, ahol az első fordulóban győztes Kovács Katalin távollétében vasárnap Csipes Tamara nyert. Hétfőn ők ketten csapnak össze az Eb-indulás jogáért.    

A szövetségi kapitány tervei szerint az Eb-re az olimpiai számokat tekintve már az a csapat utazik, amely majd az augusztus 17. és 21. között sorra kerülő szegedi, kvótaszerző vb-n is képviseli a magyar színeket, míg az ötkarikás játékok műsorán nem szereplő számokban július közepén, az országos bajnokság után alakul ki a vb-résztvevők névsora.

A Maty-éri viadalon vasárnap délután 14:20 órától kezdődtek el a további finálék. A pótválogatót hétfő 10 órától bonyolítják le, a végleges Eb-csapat keddre alakul ki.

Eredmények a szövetség honlapja alapján:

férfiak:

C-1 200 m (olimpiai szám):
1.    Bozsik Attila (BSE-ESMA) 40.870 mp
2.    Horváth Gábor (EDF Démász-Szeged) 41.134
3.    Nagy Péter (Graboplast Győri VSE) 41.230

C-2 200 m:
1.    Bozsik A., Horváth Gábor 37.432
2.    Nagy P., Lantos Ádám (Graboplast Győri VSE) 38.500
3.    Horváth Gergely, Végh Attila (Építők, BSE-ESMA) 38.968

K-2 200 m (olimpiai szám):
1.    Sík Márton, Beé István (EDF Démász-Szeged, Domino Honvéd) 32.947
2.    Molnár Péter, Dudás Miklós (Tiszaújváros, Bomba Angyalföldi VSE) 32.977
3.    Horváth Bence, Szomolányi Máté (Graboplast Győri VSE) 33.301

további eredmények:

K-1 500 m:
1. Kugler Attila (MTK) 1:38.516 p
2. Tóth Dávid (MTK) 1:38.588
3. Slezsák István (Domino Honvéd) 1:39.122

K-2 500 m:
1. Tóth, Kulifai Tamás (MTK) 1:27.738
2. Németh Balázs, Péter Kristóf (Graboplast Győri VSE) 1:29.604
3. Német G. Dániel, Németh Tamás (MULTI VSE) 1:30.024

C-1 500 m:
1. Korisánszky Péter Dániel (Csepel) 1:48.157
2. Volein Viktor (MTK) 1:48.775
3. Németh Szabolcs (MTK) 1:50.599

C-2 500 m:
1. Széles Gábor, Nagy Péter (Graboplast Győri VSE) 1:39.597
2. Németh Szabolcs, Vasbányai Henrik (MTK, BKV Előre) 1:40.761
3. Tóth Márton, Mike Róbert (BKV Előre, MTK) 1:41.643

K-1 5000 m:
1. Pauman Dániel Máté (MTK) 20:28.662 p
2. Noé Bálint (Vác) 20:28.752
3. Boros Adrián (Vác) 20:42.396

C-1 5000 m:
1. Varga Dávid (MTK) 22:49.814 p
2. Kövér Márton (Csepel) 23:13.208
3. Fürdök Gábor (EDF Démász-Szeged) 23:14.984

nők:

K-1 1000 m:
1. Csipes Tamara (Domino Honvéd) 3:59.031 p
2. Szabó Gabriella (Domino Honvéd) 3:59.205
3. Csay Renáta (Graboplast Győri VSE) 4:01.233

C-1 200 m:
1. Takács Kincső (Graboplast Győri VSE) 53.040 mp
2. Marschalkó Alexandra (Csepel) 54.756
3. Baravics Gyöngyvér (Csepel) 55.146 

további eredmények:

K-2 1000 m:
1. Szabó, Kovács Katalin (Domino Honvéd) 3:33.948 p
2. Medveczky Erika, Sarudi Alíz (MTK) 3:35.214
3. Horváth Alexandra, Kárász Anna (EDF Démász-Szeged) 3:37.008

K-1 5000 m:
1. Csipes 22:39.823 p
2. Folláth Vivien (Szolnok) 22:40.447
3. Csay 22:41.059

Kapcsolódó cikkek