Már lehet pályázni az Esterházy Art Awardra

Közzétették a kortárs magyar képzőművészek számára kiírt Esterházy Art Award idei pályázati felhívását; a döntős alkotásokból decemberben a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeumban nyílik kiállítás.

Az Esterházy Art Awardot 2019-ben hatodik alkalommal rendezik meg, a kiíró idén először a 2018-ban megalakult Esterházy Magyarország Alapítvány – közölték szerdán a szervezők.

Mint a közlemény hangsúlyozza, az Esterházy Privatstiftung, csakúgy mint az Esterházy Magyarország Alapítvány, földrajzi helyzetének és közép-európai történelmének köszönhetően kulturális összekötő szerepet tölt be Kelet és Nyugat, múlt és jelen között;

kulturális tevékenységének pedig egyik fontos láncszeme az Esterházy Art Award.

A 2009-ben megalapított díj célja a fiatal, tehetséges magyar művészek felkarolása, illetve a kortárs képzőművészet és a nemzetközi párbeszéd támogatása.

A nyertesenként ötezer euróval jutalmazott díjat kétévente, minimum kettő és maximum három 45 év alatti magyar képzőművésznek ítéli oda a független nemzetközi szakmai zsűri.

A kiírás szerint a pályázaton festészettel és festészettel határos technikákkal, valamint ezekkel a technikákkal operáló térinstallációkkal lehet indulni. A kiállításra rendelkezésre álló múzeumi terek idén először lehetővé teszik a nagyobb méretű, illetve installációs művek befogadását is, ezeknek a pályaműveknek a benyújtásánál az első körben terveket, illetve vázlatokat is elfogadnak.

Pályázni ezen a honlapon lehet június 10-ig.

A beküldött pályázatokból a szakmai zsűri előreláthatóan húsz pályázót jelöl a díjra, munkáikból december 13-tól a Ludwig Múzeumban lesz látható kiállítás. A díjátadó ünnepséget a kiállítás december 12-i megnyitóján tartják meg.

Kapcsolódó cikkek